Már 15 ezer kamasz oltását kérték a szülők az akcióhéten

2021. 12. 01., szerda, 08:42

A 15 ezer kamasz közül 11 ezren az első oltásukat vették fel, csaknem ezren pedig a megerősítő, harmadik oltást - írta a koronavirus.gov.hu kedden.

A kormányzati honlapon kiemelték: Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását erre a koroszályra. Az első gyermekek oltására való vakcinaszállítmány várhatóan december 21-én érkezik. Hozzátették: a gyermekek oltásának előkészítését megkezdte az oltási munkacsoport, a tudnivalókról időben tájékoztatást kapnak a szülők.

Azt írták, ha a szülő szeretné 12-17 éves gyermekét beoltatni, azt most is megteheti az oltási akcióhéten, akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

Kiemelték, hogy a 18 év alatti korosztály számára is van lehetőség a megerősítő, harmadik oltás felvételére. Ez különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál - hangsúlyozták. 

A 16-17 évesek oltása május középen indult, átoltottságuk jelenleg 57 százalékos. A 12-15 éves korosztályé pedig egy hónappal később kezdődött, ebben a korcsoportban 38 százalékos az átoltottság.

Ezeket olvasta már?