2021. 11. 24., szerda, 13:00
A munkálatok ideje alatt szerdán és csütörtökön is más útvonalon közlekednek majd a buszok.
A Kaposvári Közlekedési Zrt. közleményében kiemelte, a Bartók Béla utcában zajló útfelújítási munkálatok miatt, a 42 számú buszjárat az előzetes tervekkel ellentétben nem tudja megközelíteni a „Bartók Béla utca” elnevezésű megállóhelyet. Ennek következtében az érintett járataik november 24-én, vagyis szerdán 16 óráig, illetve 25-én, csütörtökön reggel 8 és 16 óra közötti időszakban a Berzsenyi felüljáró – Táncsics Mihály utca – Bartók B. utca módosított útvonalon közlekednek.
A 41 számú buszjárat november 24-én 16:00 óráig, illetve november 25-én, csütörtökön reggel 8 és 16 óra közötti időszakban a 67-es út – Berzsenyi felüljáró – Táncsics Mihály utca – Madár utca módosított útvonalon közlekedik.
Az okozott kellemetlenségért az utasok szíves megértését és türelmüket kérik.