2021. 11. 10., szerda, 10:22
Kevés zenekar mondhatja el magáról, mint a Csík Zenekar, hogy már 30 éve töretlen erővel, az idő, a divatok múlásával nem törődve, a nehézségeket leküzdve, a sikereket ügyesen kezelve létezik és dolgozik.
Most is izgalmas vállalkozásba fogott a Csík Zenekar, még soha nem adott ki olyan lemezt, amely csak feldolgozásokat tartalmazott, ráadásul egy zenekar dalaiból válogatva!
2020-ban megjelent “A dal a miénk” című albumukon az LGT kompozícióit muzsikálják abban az erős népzenei motívumokkal átitatott hangzásvilágban, amely annyira jellemző rájuk. A Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János most egy országos turné keretében mutatja be a 2020-ban megjelent lemezt. A közel 120 perces produkció egyedülálló látványtechnikával kiegészülve, mégis igazi Csík zenekaros környezetben varázsolja a színpadra az 50 éves LGT zenekar dalait, ezzel is megmutatva közönségének, hogy legyen szó zenéről vagy színpadi show-ról, a tradicionális és a modern nemcsak megfér egymás mellett, hanem megfelelő fúzióban egy egészen új világot is teremt ebben a rohanó, 21. században.
Mindenkit szeretettel várnak a Kaposvár Arénába, 2021. december 16-án 19 órától. Jegyek kaphatók a Tourinform irodában, a Líra könyvesboltban, az OTP Travel irodájában és online a gag.jegy.hu oldalon.

