2021. 11. 05., péntek, 09:40
Mindezt azután tette, hogy mindenki számára kiderült: az LMP képviselőjével szemben megindított összeférhetetlenségi vizsgálatot nem a Fidesz, hanem Felder egykori szövetségese kezdeményezte. A képviselő újabb ferdítése már lényegesen kevesebb embernek nyerte el a tetszését, alighanem egyre többen látják be: a kaposvári baloldal valóban összezuhant a választások előtt.
Míg Kaposvár közgyűlésének jogi, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottsága nem végez a Felderrel szemben indított vizsgálattal, addig a nyilvánosság számára nem az a fő kérdés, hogy Felder szokott-e magával sztárinterjúkat készíteni a 2019-es önkormányzati választásokra összetákolt és azóta is fenntartott baloldali propagandalapba, hanem az, hogy az lmp-s képviselő miért hazudott, miért állította azt, hogy a Fidesz támadja őt.
A kérdés megválaszolása azért különösen fontos, mert bár Felder a bizottsági meghallgatása előtt eljátszotta, hogy fogalma sincs, ki és miért panaszolta be, az előző cikkünk állításainak ismeretében ez egyértelműen cáfolható. Sőt, ne feledjük, Felder a bizottsági ülés után sem korrigálta a posztját, pedig akkor már személyesen is találkozott a bemószerolójával. Aki történetesen nem fideszes, hanem a Fideszt finoman szólva nem kedvelő egykori szövetségese, T. Richárd.
Nos, nem nehéz rájönni, mi motiválhatta Feldert. Pontosan tudta, hogy saját Facebook-csoportjában csak úgy tud szimpátiát kelteni maga iránt, ha megpróbálja elhitetni a balos közönséggel: azért támadják jobbról, mert számos problémára irányította rá a figyelmet.
Felder el is érte a kívánt hatást, néhány tucatnyian felültek sajátjai közül az ócska hazugságnak. Amivel azonban aligha számolt a képviselő: elkerülhetetlen lelepleződése után érzékelhetően lemorzsolódtak azok, akik nem díjazták a félrevezetési akciót. Pedig a képviselő bocsánatkérés helyett még egy lapáttal rápakolt a lassanként rázúduló hazugsághalomra: második posztjában már azt írta: a polgármester meg akarja félemlíteni. Írta ezt akkor, amikor pontosan tudta: a jogi, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság T. Richárd beadványa nyomán kezdte meg a vizsgálatot.
Aki azonban azt hiszi, hogy ennek az ügynek a hátterében két ember személyi ellentéte húzódik meg csupán, nagyot téved. Hamarosan megvilágítjuk a baloldal válságának hátterét, s látni fogják: a frissnek tűnő törésvonal mentén a baloldal többi szereplője is exponálta már magát.
Erre nem árt emlékezni majd akkor, amikor a baloldali pártok az összefogás ígéretével kérik a szavazók bizalmát…