Hivatalos: Kaposvárról indul a 2022-es Giro d’Italia harmadik szakasza

2021. 11. 03., szerda, 15:41

Immár hivatalos: 2022 májusában Magyarországról rajtol Giro d’Italia országúti kerékpáros-körverseny. A szerdai sajtótájékoztatón bejelentették, a háromhetes olasz kör első három szakaszát rendezik meg Magyarországon.

A magyarországi Nagy Rajt és a viadal első három szakaszának ismertető sajtótájékoztatóján Paolo Bellini, az olasz körversenyt szervező RCS Sport igazgatója elmondta, a program május 4-én kezdődik majd a Hősök terén egy csapatbemutatóval. A verseny két nappal később, a Budapest-Visegrád szakasszal veszi keztetét.

Május 7-én, szombaton egy 9,2 km hosszú egyéni időfutam lesz Budapest szívében: a kerekesek a Hősök teréről indulnak és a Budai Várba érkeznek.

A harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasz május 8-án, vasárnap startol Kaposvárról, 

és Nagykanizsán, Badacsonyon, valamint Tihanyon át Balatonfüredig teker majd a mezőny. A versenyzők a 201 kilométeres harmadik szakasz után térnek vissza Olaszországba és egy pihenőnap után, május 10-én folytatják a megmérettetést.

Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Nagy Rajtnak, azaz a Grande Partenzának, ám akkor a koronavírus-járvány miatt a viadalt őszre halasztották és teljes egészében Olaszországban rendezték.

 

Szita Károly Facebook-oldalán egy videóban számolt be arról, hogy a Giro d'italia Kaposvárra érkezik, ami azt jelenti, hogy világszerte több mint 100 millió ember ismerheti meg a városunkat.

Magam se gondoltam azt pár esztendővel ezelőtt, hogy egyszer részese lehet ennek Kaposvár. Köszönöm a KOMETA tulajdonosának, hogy közreműködött abban, hogy városunk részese lehessen ennek a nagy kerékpáros versenynek

– mondta a városvezető a közzétett videóban.

 

Ezeket olvasta már?