Félévszázados lett az Arany János Tagóvoda - együtt ünnepeltek a kicsik és a nagyok

2021. 10. 29., péntek, 17:18

Alapításának az 50. évfordulóját ünnepelte péntek délelőtt az Arany János Tagóvoda.

Az ünnepségen elhangzott, az intézmény 1971-ben négy csoporttal indult el, ma pedig már 5 csoportban fogadják az óvoda több mint 100 gyermekét. Az Arany János Tagóvoda pedagógusai arra törekednek a munkájuk során, hogy az elődjeik nyomába léphessenek, a már kialakított hagyományokat is fenntartják, a gyermekeket pedig változatos programokkal várják és tanítják nap mint nap.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, az Arany János Tagóvoda az örökös zöld óvodákhoz tartozik, így az óvodapedagógusok számára fontos, hogy a környezettudatosságra neveljék a gyerekeket, ezért is zárult a pénteki ünnepség egy közös faültetéssel.

Az ünnepségre a kaposvári óvodák vezetői mellett Szita Károly polgármester is hivatalos volt, aki beszédében kiemelte: egy óvodát mindig vonzóvá kell tenni, ami sikerült az Arany János Tagóvodának, a szülők is elégedettek, hiszen az intézmény teljesíti az elvárásaikat, a gyerekek tényleg a legjobb helyre kerültek. Mint mondta, minden szülő számára fontos, hogy a gyermekeiket biztonságos és jól felszerelt helyen tudják, ahol nevelik és fejlesztik őket, gondoskodnak róluk, miközben változatos programokat kínálnak számukra.

A színes programok közé tartozik az is, hogy az önkormányzat lehetőséget adott a helyi óvodák számára is, hogy a gyerekek részt vehessenek az ingyenes úszás- és jégkorcsolya oktatáson is, akárcsak az általános iskolás tanulók.

Kaposvár jövője az óvodáinkban alakul, formálódik. Isten éltesse az óvodát, a pedagógusokat, a gyerekeket és a szülőket is

– hangsúlyozta a városvezető, majd átadta az önkormányzat 100 ezer forintos támogatását az óvoda számára.

Ezeket olvasta már?