2021. 10. 27., szerda, 10:35
Néhány nap múlva zsúfolásig telnek látogatókkal Kaposvár sírkertjei is. Mindenszentekkor és halottak napján azok is kilátogatnak a temetőkbe, akik év közben nem, vagy csak néhány alkalommal keresik fel elhunyt szeretteik, barátaik, ismerőseik sírját. A város sírkertjeiben ilyenkor mintegy százezer ember fordul meg, a legtöbben a Keleti és a Nyugati temetőben.
Az emlékezéshez méltó környezet megteremtéséért a Somogy Temetkezési Kft. munkatársai nagyon sokat dolgoztak az utóbbi hetekben. Puskás Béla, a vállalat ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is a hulló falevelek adták és adják a legtöbb munkát a munkatársainak, ráadásul a jelenlegi kellemes időjárás miatt a fák nem egyszerre és hirtelen hullatják le lombjukat, így mindennap folyamatosan dolgozni kell ezek eltakarításán, és ezért nem is lehet teljesen levélmentessé tenni a sírkerteket az ünnepre.
A város két nagy sírkertje november 2-ig reggel 6 és este 20 óra között van nyitva, az ügyintézés pedig 8-20 óra között lehetséges a gondnoki irodákban. A fenntartó munkatársai a sírhelyek megváltása terén ugyanúgy tudnak segíteni, mint abban, hogy merre található a keresett sírhely. Utóbbihoz csak néhány adatot kell tudnia a látogatónak. November 3-tól 7-18 órára változik a nyitvatartás ideje. Gépkocsival mindkét temetőbe csak délelőtt fél 10-ig, azaz 9.30-ig lehet behajtani, ezt követően csak azok mehetnek be kocsival, akiknek mozgáskorlátozott igazolványuk van.
Puskás Béla felhívta a figyelmet arra, hogy a temetőlátogatók különösen körültekintően közlekedjenek a sírkertek környékén, mert a forgalom az ünnepek idején jelentősen megnő, illetve a lezárt autókban ne hagyjanak látható helyen értékeket. A temetőkben és környékükön a polgárőrök és rendőrök megerősített szolgálatot adnak, de a személyes holmijára elsősorban mindenkinek magának kell figyelnie: a sírnál ne hagyják táskájukat őrizetlenül rövid időre sem!
A szokásos programokat ebben az évben is megtartják, vagyis november 1-jén 16.30-kor nyílik a Keleti temető ravatalozójában A somogyi temetők üzenete című fotókiállítás, majd 17 órakor Szita Károly polgármestere gyújt gyertyát minden kaposvári elhunyt emlékére a Mária-szobornál. Ugyanekkor a Nyugati temetőben Perlaki József önkormányzati képviselő is gyertyát gyújt az Erzsébet kápolnában. A Hősök templomában 18 órakor gyászmisét tartanak, míg 19 órakor a kaposvári hősökért és áldozatokért lesz gyertyagyújtás a Mindszenty téren a Hősök emlékművénél.