2021. 10. 26., kedd, 15:43
A téli időszámítás minden év októberének utolsó vasárnapján veszi kezdetét. Így idén október 31-én kell az óráinkat hajnali három óráról kettőre visszaállítani. Ennek következtében pedig aznap egy órával többet alhatunk.
Az óraátállításnak több évtizedes hagyománya van. A nyári időszámítást a 20. század elején vezették be, azonban szinte folyamatosak a viták ennek hasznosságával kapcsolatban. Eleinte minden bizonnyal hasznosnak bizonyult. Villamosenergiát lehet vele spórolni, illetve a szabadban dolgozóknak is kedvező, mivel hosszabb ideig végezhetik munkájukat.
Azóta azonban többen ellenzik az évi kétszeri óraátállítást. Az ellenzők hangoztatják, hogy a két időszámítás váltakozásából származó energiamegtakarítás elenyésző, ahhoz képest, hogy milyen hatást gyakorol az emberek egészségére, közérzetére.
Néhány évvel ezelőtt nyilvános konzultáció is volt az óraátállítással kapcsolatban, ahol a válaszadók többsége az átállítás ellen szavazott. Ennek következtében az Európai Bizottság 2018-ban javaslatot tett az évi kétszeri óraátállítás eltörlésére. A döntés tehát az Európai Parlament, illetve az Európai Unió Tanácsának kezében van.
Számunkra a legfontosabb tehát, hogy idén még mindenképpen át kell állítanunk az óráinkat, de legalább aznap éjszaka valamivel többet alhatunk.