Király L. Norbi még mindig tud újat mutatni: a kaposvári énekes most rúdtáncosnak állt

2021. 10. 09., szombat, 10:34

Mindezt magassarkúban.

A kaposvári tehetséget az X-Faktorban ismerte meg Magyarország, akkor rekedtes hangjával és szórakoztató mozgásával nyerte el a közönség szeretetet. Király L. Norbert mostanra felhagyott az énekléssel, és új hobbiba kezdett, amivel lássuk be, ismét sikerült ledöbbenteni a rajongókat. 

“Fél éve kezdtem el rudtáncolni. Az egész úgy jött, hogy valamelyik közösségi oldalt pörgettem, és megláttam egy ilyen videót. Tetszett, mert nagyon látványos volt, és persze tudtam, hogy rengeteg benne a kihívás. Kerestem egy tanárt, és az első óra után otthon is felszereltettem egy rudat, azóta pedig hetente legalább ötször gyakorlok” – mesélte el a Blikknek Király L. Norbi.

A rúdtáncról gyakran a bárok jutnak eszünkbe és leginkább a nők, ám mára már elismert sportág lett belőle, hazai és nemzetközi versenyeket is rendeznek. 

“Valóban nem megszokott, hogy egy pasi ezt csinálja. Én is megkaptam már, hogy mi ebben a teljesítmény, hiszen csak pörögni kell a rúdon? Pedig ez nem igaz. Teljes testes edzés, ami minden izomcsoportot megmozgat. Céljaim is vannak vele, már szóba került, hogy indulok valamilyen megméretésen is. Persze nem vagyok versengő típus, így nem biztos, hogy az az én világom lenne. Később szeretnék oktatni, sőt, az is benne van a pakliban, hogy fellépéseket vállalok” – tette hozzá az egykori énekes. 

Ezeket olvasta már?