2021. 09. 19., vasárnap, 17:36
Több szintesre építhetik át a kaposvári kórház konyhaépületét, a tervek szerint 72 lakást alakítanának ki.
A magyarepitok.hu oldalon azt írták, orvos- és nővérszálló épülhet a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Tallián Gyula utcai épületéhez. Hozzátették, az Országos Kórházi Főigazgatóság erről szóló kivitelezői részvételi felhívása pénteken jelent meg az európai közbeszerzési értesítőben. A projekt annak a 8,5 milliárd forint összértékű uniós pályázatnak a része, amely az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretein belül valósul meg. Ezzel összesen 1600 szakdolgozó lakhatását segítik országosan.
A közzétett felhívásból kiderül, hogy a kórház konyhaépületét alakítanák ki úgy, hogy a mostani épület az egyik oldalon plusz egy szintet kapna, a másikon pedig kettőt. A magyarepitok.hu szerint a kibővített épületben összesen 72 lakást hoznának létre, ebből 13 kétszobás, 59 pedig egyszobás, a szintek közötti közlekedést pedig lift segítheti majd.
A cikk szerint a szállóhoz 22 autónak elegendő mélygarázs, valamint 15 férőhelyes kerékpártároló is épül. Mivel az épület gépészeti és elektromos hálózata műszakilag elavult, ezért azok teljes cseréje és korszerűsítése is tervben van, és a nyílászárókat is kicserélhetik.