2021. 09. 11., szombat, 08:47
Szeptember 13-án megkezdődik a Virágfürdő 25 méteres medencéjének szokásos karbantartása. Az úszni vágyók szeptember 13-a és 19-e között nem használhatják a fedett uszodát.
Ezen idő alatt a kinti 50 méteres medence és a versenyuszoda áll a látogatók rendelkezésére, de csak korlátozott számban, az edzések függvényében. Emellett természetesen nyitva tart a fedett élményfürdő, annak szabadtéri részei (kültéri melegvizes és pezsgőmedence), a wellness részleg és a termál is. A tanmedence és a gyógyászati részleg is zavartalanul működik.
A vizet szeptember 12-én vasárnap zárás után kezdik el leengedni. A karbantartás a teljeskörű takarítás mellett magában foglalja a fugák és az esetleges dilatációs hézagok ellenőrzését, szükség esetén javítását is. A jelenlegi tervek szerint a 25 méteres medence szeptember 20-án, reggel 8 órától várja újra az úszás szerelmeseit.
A versenyuszoda hétfőtől péntekig 7 és 15 óra, szombaton pedig 10 és 15 óra között tud nagyobb számban lakossági úszókat fogadni, míg a kinti 50 méteres medence hétfőtől szerdáig 6 és 10 óra valamint 12 és 15 óra között, csütörtökön és pénteken 6 és 15 óra között, szombaton és vasárnap pedig a teljes nyitvatartási időben várja a sportolni vágyó nagyközönséget.
A pályák használatáról informálódhatnak a 82 -321-044 vagy a viragfurdo.hu internetes oldalon, az uszoda menüpont alatt.
A karbantartás ideje alatt a Virágfürdő a lakosság megértését kéri!