2021. 09. 05., vasárnap, 11:16
A hatóság szakemberei különböző játékokkal hívták fel a gyerekek figyelmét a balesetmegelőzésre, a felnőtteknek pedig biztonsági öv szimulátorral és ittas szemüveggel mutatták be, hogy miért nem szabad részegen és biztonsági öv nélkül vezetni.
A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség idén ősszel hét városban is keresi az autó- és motorsport jövőbeli tehetségeit, versenyzőit. A Junior Gokart Challenge kaposvári rendezvényének zárónapján részt vettek a főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának szakemberei is, ahol felhívták a látogatok figyelmét a közlekedésbiztonság és a baleset-megelőzés fontosságára – áll a rendőrség vasárnapi közleményében.
A rendőrök a gyerekeket kerékpáros ügyességi pályával, tesztlapokkal, rajzversennyel, a nagyobbakat pedig biztonsági öv szimulátorral várták. A gyermekeket kísérő bátrabb szülők kipróbálhatták az úgynevezett „ittas szemüveget” is, amely érzékeltette velük, hogyan is láthatják a környezetüket, akik alkoholos befolyásoltság alatt közlekednek.
A rendőrségi standra látogatók különböző prevenciós ajándékokkal gazdagodhattak, többek között világító cipőfűzővel, láthatósági karpereccel, és táskára akasztható ledes jelzőfénnyel.