2021. 09. 02., csütörtök, 10:27
A passzolgató szépkorúak rendszeresen járnak a város egyik kedvenc parkjába, hogy kikapcsolódjanak. A legutóbbi alkalommal azonban sikerült bevonniuk a játékba a járókelőket is. Olvasónk, Németh Csilla is arra járt, és készített pár fotót a hangulatos délutánról.
"A Berzsenyi parkban jártam, ahol találkoztam az idős baráti párral. Olyan szívmelengető volt látni, ahogy labdáznak, és az arra járókat is bevonták pár perc focizásba. Nagyon jó kedvem lett tőle. Beszélgettem is velük, Zoli bácsi és Marika néni a Sávházban laknak, és idejárnak, ebbe a szép parkba majdnem mindennap focizni és levegőzni. Igazán példaértékű lehet ez másoknak is" – írta Németh Csilla.
A képeket elnézve, a mi arcunkra is kiült a mosoly. Jó látni, hogy az idősebb korosztály is szeret a város különböző parkjaiban időt eltölteni. Az pedig elismerendő, hogy az egészségükre odafigyelve a mozgást is beiktatják a mindennapjaikba.
Labdázni persze bárhol lehet, de a város számos pontja nyújt lehetőséget a testmozgásra is. Több helyszínen is található úgynevezett kondipark, a legtöbbjük az idősek számára is kényelmesen használható.
A Cseri parkban 2020-ban adták át a futókört, az északnyugati városrészben pedig hamarosan egy újabb épül. Ezen kívül a Kortalan torna foglalkozásaira bárki jelentkezhet, aki szeretne szervezett körülmények között mozogni.