Kaposszerdahelyen is megemlékeztek az államalapítás ünnepéről

2021. 08. 21., szombat, 08:44

Augusztus 20-a a magyarok egyik legfontosabb ünnepe. Ezer esztendővel ezelőtt eleink keresztény és független magyar államot teremtettek – mondta Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője az ünnepi beszédében.

A képviselő ehhez hozzátette, hogy annak a népnek, aki saját hazára vágyik, aki saját törvényei és szokásai szerint akarja berendezni az életét, annak minden percben meg kell küzdenie.

– Nyugat-Európa lemondott az évezredes nagyság és sikerek mögötti felhajtóerőkről, az élet spirituális mélységeiről, a házasságról, vagyis lemondott a keresztény Európáról – hangsúlyozta Gelencsér Attila, majd úgy fogalmazott, hogy ezek helyett a családok szivárványosításával, a migrációval és a nyitott társadalmakkal kísérletezgetnek.

A rendszerváltás kezdete óta támadás alatt ál a Szent István-i hagyaték: a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás.

Majd ehhez kapcsolódóan azt is kiemelte, hogy István királyunk örökségéhez hűen ismét meg kell védenünk a hazánkat, de most nem fegyverrel, hanem jogszabályokkal kell harcolnunk a brüsszeli bürokraták ellen.

Ezeket olvasta már?