2021. 08. 07., szombat, 14:16
Már több mint 1500 esetben segítettek a Magyar Vöröskereszt önkéntesei a Balatonnál.
Idén háromszázan figyelnek a strandolók biztonságára, és segítenek, amiben csak tudnak: legyen szó sérülésekről vagy akár napszúrásról. A fiatalok augusztus végéig lesznek szolgálatban, a tó 19 strandján.
A strandolók biztonságáról negyven fiatal gondoskodik hétről hétre a Balatonnál. A leggyakrabban napszúrásos esetek fordulnak elő.
„A kevés folyadékbevitel és a nem megfelelő napfényvédelem okoz általában hőártalmakat, de nem látnám úgy, hogy mondjuk, nyűgösebbek az emberek, hanem örülnek, hogy lent vannak, és strandolhatnak” – fogalmazott Szabó Nelli, a Magyar Vöröskereszt önkéntese a Híradónak.
A fürdőzők azt mondják, örömmel veszik, hogy figyelik őket és családjukat, illetve gondoskodnak a biztonságukról.
Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója tájékoztatásul elmondta, hogy az önkénteseket felkészítették, amely egy alapfokú elsősegélynyújtó ismeretre terjedt ki. Dicsérte a fiatalok aktivitását, és azt is hozzátette, hogy úgy látja, a közösségi programokon is jól érzik magukat a Balaton partján.
A fiatalok július eleje óta eddig 1500 esetben nyújtottak segítséget. Az önkéntes elsősegélynyújtók augusztus 22-ig tevékenykednek a Balatonnál.