Újra önálló lesz a Marcali Kórház, felújítják az intézményt

2021. 08. 06., péntek, 10:35

Már januárban megtörtént volna a kórház önállósodása, ám a járvány miatt csak 2022-től változhat meg a most még a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház telephelyeként működő fekvőbeteg-ellátó intézmény funkciója - értesült a Magyar Nemzet.

A kormány Somogy megye és a marcali térség demográfiai mutatóinak javítása, valamint a gazdaságfejlesztés érdekében indokoltnak tarjta Somogy egészségügyi ellátórendszere egységének megteremtését, minőségének javítását, a Marcali Kórház kastélyépületének és környezetének felújítására 562 millió forintot biztosít - írta a lap. Hozzátette: a Magyar Közlöny augusztus 4-ei számában az áll, hogy eszközbeszerzés és informatikai fejlesztés érdekében 2 660 000 forint többletforrást biztosítanának. 

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője a Magyar Nemzetnek azt mondta: köszönet illeti a Kaposi Mór Oktató Kórház vezetését, hogy előkészítették a kormányülésre a marcali telephely önnáló kórházzá válásához szükséges szakmai anyagot, és ugyancsak köszöntet érdemelnek az egészségügyi dolgozók is, akik türelmesen vártak az intézmény önálllóságáról szóló kormánydöntésre. 

Az országgyűlési képviselő szeretne, ha a megújuló kórház önállló gyógyszertárat is kapna, és akár a helyi mentőállomás is beköltözhetne a hatalmas parkban álló intézmény mellé. 

-  A 60 ezer ember betegellátását biztosító kórház sürgősségi és traumatológiai osztálya már eddig is jelentős szerepet vállalt a Balaton délnyugati térsége üdülővendégei járóbeteg-ellátásában, és biztos benne, hogy az átfogó rekonstrukciót követően ez a funkciója tovább erősödik majd - tette hozzá a képviselő. 

Ezeket olvasta már?