Negyven helyszínen újul meg az úttest és a járda a városban

2021. 08. 04., szerda, 15:10

Másfél milliárd forintot költ idén Kaposvár a közlekedésre.

Másfél milliárd forintot költ közlekedésre idén Kaposvár. Ennek az összegnek a jelentős részét a város kerékpárút-hálózatának bővítésére és a közbringa-rendszer kialakítására fordítják majd - derült ki egy szerda délután tartott sajtótájékoztatón.

Tavasszal gurulhat a közbringa

Szita Károly polgármester úgy fogalmazott: a kerékpárút-hálózat bővítésére és a közbicikli-rendszer építésére kiírt közbeszerzés sikeres volt, de valószínűleg a projekt át fog csúszni jövő év tavaszára. A többi beruházással viszont még az idén elkészülnek - mondta.

Mindehol terítik az aszfaltot

A néhány éve elindított intenzív út- és járdafelújítási program mintegy 40 helyen zajlik jelenleg a városban.

- Egy útfelújítás sosem fejeződik be. Minden évben sokkal több igény jelentkezik, mint amennyi utcát meg tudunk újítani az adott esztendőben - árulta el a polgármester.

Kiemelte: 220 km autók által járt út és 290 kilométer hosszú járdaszakasz van a városban. Ahol nincs lehetőségük mindkét oldalon felújítani a járdát, ott a rosszabbik oldalt hozzák helyre, bízva abban, hogy a következő évben a másik oldal is megújulhat.


A lakók meózzák le az elvégzett munkát

Kaposváron egy-egy átadott utcát vagy járdaszakaszt nemcsak a kivitelező vagy a város véleményez, hanem az ottélők is.

- Közösségi "műszaki átvétel" történik, hiszen mi is kíváncsiak vagyunk azok véleményére, akik használják ezeket az utakat - fejtette ki a polgármester.

Így lesz ez a Fekete István utcában is, ahol az új aszfalt mellett padkákat építettek ki, jelenleg pedig a csapadékvíz-elvezetési munkálatok folynak egészen a Körtönye utcáig.

A felújításokat október 30-ig kell befejeznie a kivitelezőknek.

 

 

Ezeket olvasta már?