Idén sem maradhatott el a BM Triatlon Országos Bajnokság a Desedán

2021. 07. 25., vasárnap, 10:28

Az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz, és csapadék nélkül, napsütésben teljesíthették a csaknem 28 kilométeres távot.

A BM Triatlon Országos Bajnokságot a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Kaposvári Szabadidő Egyesület közösen szervezte július huszonnegyedikén, a Deseda-tó partján.


A versenyre csaknem harmincan adták le nevezésüket. A megmérettetésen minden induló bizonyíthatta fizikai felkészültségét, kitartását és erőnlétét. Idén a szervezők döntése alapján a versenykiírástól eltérően 750 méter úszás helyett két és fél kilométer futással kezdődött az erőpróba, majd a versenyzők kerékpárra pattantak, hogy 20 kilométert tekerjenek a Toponárt és Kaposfüredet összekötő úton.

A tűző napsütés és a dombos terep igencsak próbára tette a sportolókat, akik a táv teljesítése után ismét futócipőre váltottak és a harmadik számban még öt kilométeren át küzdöttek az értékes másodpercekért, a festői Deseda-tó partján. A versenyt a nagy meleg ellenére minden induló sikeresen teljesítette, sérülés nem történt. A legeredményesebb sportolóknak Török Sándor tűzoltó alezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője adta át a díjakat.

Eredmények:

Női egyéni kategóriában:

  1. Schatz Regina r. főhadnagy (Budapesti Rendőr-főkapitányság)

Férfi felnőtt I. kategóriában:

  1. Verőczi Alex tű. őrmester (Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
  2. Borbás Balázs tű. főhadnagy (Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Férfi felnőtt II. kategóriában:

  1. Kiss Tamás r. őrnagy (Terrorelhárítási Központ)
  2. Dr. Bene Krisztián tű. alezredes (BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ)

Férfi senior I. kategóriában:

  1. Zalotai Norbert tű. őrnagy (Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
  2. Pirger Attila tű. őrnagy (Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
  3. Sárai Soma r. alezredes (Készenléti Rendőrség)
  4. Kulcsár Zsolt r. százados (Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság)
  5. Szász István tű. főtörzsőrmester (Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
  6. Parzinkasz Sztavrosz tű. főtörzsőrmester (Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Női váltó kategóriában:

  1. Budapesti Rendőr-főkapitányság

Férfi váltó kategóriában:

  1. Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bonyhádi Rendőrkapitányság
  2. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
  3. Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
  4. Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
  5. Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Ezeket olvasta már?