Tovább segítik a gyerekeket és a családokat a Magyarok Kenyere Programmal

2021. 07. 18., vasárnap, 16:38

​A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a határon inneni és túli magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása, amelynek keretében Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyarlakta településeiről ajánlanak fel búzát a magyar gyermekeket, családokat segítő szervezeteknek.

Somogyban is útjára indult a program,

amelynek nyitórendezvényét pénteken délelőtt tartották Somogyváron.

– a magyar összetartozás éve volt, várakozásokon felüli eredménnyel és összefogással zárult – számolt be a sajtótájékoztatón Szabó Tamás. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Somogy megyei elnöke hozzátette, hogy 2021-ben is széleskörű összefogás eredményeként tudnak segíteni a rászorulókon.

Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott a nyitórendezvényen arról is beszélt, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársaival együttműködve – minden segítséget megadott a somogyi gazdák számára, amire a pályázatok benyújtásához szükségük volt, többek között az Egységes Kérelmek beadása során. Az Egységes Kérelem a legnagyobb gazdálkodói kört érintő támogatási lehetőség, 2021-ben megyénkben több mint 6 ezer ügyfél nyújtott be támogatási kérelmet – mondta. Somogyban több mint 247 ezer hektárra érkezett be területalapú támogatásigénylés, ebből kb. 65 ezer hektáron termesztenek gabonaféléket (búza, árpa, rozs, zab), több mint 65 ezer hektáron kukoricát, kb. 28 ezer hektáron napraforgót – tájékoztatott a kormánymegbízott.

A gabonákat idén 15 gyűjtőponton lehet majd leadni megyeszerte.

Ezeket olvasta már?