A kaposvári önkormányzat megvásárolja a Rákóczi FC-t működtető céget

2021. 06. 23., szerda, 21:21

Többek között erről döntöttek a város önkormányzati képviselői a szerda esti rendkívüli közgyűlésen, de szavaztak a helyi sportegyesületek támogatási rendszerének átalakításáról is.

Szita Károly polgármester elmondta, hogy a város közgyűlése évek óta kiemelten támogatja a kaposvári sportszervezeteket és az utánpótlás-nevelő egyesületeket. Mint mondta, a 2021/22-es bajnoki idényben Kaposvár önkormányzata 362,3 millió forinttal támogatja majd a megyeszékhely kiemelt sportegyesületeit. Azonban változtatnak az eddig megszokott támogatási rendszeren.

A polgármester elmondta, az elmúlt években jelentős összegű támogatást biztosítottak a sportszervezetek számára, sőt a támogatás összege évenként emelkedett. Majd hozzátette, a folyamatos emelkedések hosszú távon nem tarthatók fenn, ezért például már a most záruló bajnoki idényben is alacsonyabb összegből gazdálkodhattak a sportegyesületek, és ez a következő bajnokságban is hasonlóképpen lesz.

Kaposvár a harmadik legnagyobb sporttámogatást adja az országban. Ha lakosságarányosan nézzük mindezt, akkor pedig a megyei jogú városok közül mi segítjük a legtöbb támogatással a helyi sportegyesületeket

– mondta Szita Károly.

Beszélt arról is, hogy a 2020/21-es bajnoki idény más volt, mint a többi, mindegyik kaposvári csapat másképpen teljesített, más eredményeket értek el, az viszont egyértelmű, hogy a Fino Kaposvár SE és az 1. MCM-Diamant Kaposvár röplabdacsapatok szerepeltek a legjobban. A Kaposvári Vízilabda Klub és a Kaposvári Kosárlabda Klub teljesítménye is sikeres volt, azonban az eredményeket nézve a Rákóczi FC szereplése, majd kiesése az NB II-ből kudarcnak mondható.

A város célja, hogy a jövőben olyan labdarúgócsapatot állítson össze a Rákóczi FC, ami kaposvári kötődésű, fiatal játékosokból áll össze. A jövőben inkább a saját nevelésű játékosokra koncentrálnának annak érdekében, hogy egy-két éven belül ismét az NB II-ben játszhasson a zöld-fehér csapat.

Szita Károly említést tett arról is, hogy átalakítanák a korábbi sporttámogatási rendszert, az új szerkezetet pedig két külön támogatási részre osztanák:

  • egyik lenne az alaptámogatás, amit minden sportegyesület megkapna,
  • míg a támogatás másik részét az eredményességi juttatás képezné, amit az adott csapatok a bajnoki helyezések és a nézőszámok alapján kaphatnak meg.

Mindemellett Kaposvár városa megfogalmazta azt is, hogy a támogatási szerződés aláírásakor a csapatok vállalják a kötelezően teljesítendő elvárásokat is a város felé, ami a megyeszékhely népszerűsítése lenne többek között a mérkőzések alatt.

A támogatásról szóló előterjesztést idekattintva tekinthetik meg.

A másik napirendi pont a Rákóczi FC-t működtető Kaposvári Labdarúgó Kft. cég megvásárlása volt. A kaposvári önkormányzat ezer forintért vásárolhatja meg a labdarúgócsapatot működtető kft.-t, majd pedig annak tulajdonjogát ugyanennyi összegért átruháznák a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiára.

A döntés azután született meg, hogy a Rákóczi FC-t működtető cég tulajdonosa a napokban felajánlotta a városnak a társaság százszázalékos üzletrészét. Mindez azután történt, hogy a korábbi tulajdonos bejelentette: a jövőben nem akar részt venni a csapat működésében. A közgyűlésen elhangzott, hogy az adásvételre csütörtökön kerülhet sor, a csapat tulajdonjogát pedig szeptember 30-ig adja át az önkormányzat az akadémia számára, szintén a jelképes ezer forintos összegért. A vásárlásról szóló előterjesztést idekattintva olvashatják el.

Ezeket olvasta már?