Párakapuk alatt hűsölhetünk Kaposvár több pontján

2021. 06. 22., kedd, 12:33

Már a hétvégén is nehezen bírtuk a kánikulát, de szerencsére a hét elején a város több pontjára is kikerültek a párakapuk, melyek alatt a nagy melegben egy kicsit felfrissülhetünk.

Lapunk kérdésére Horváth Attila, a Kaposvári Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a hőségriadóra való tekintettel hétfő reggel helyezték ki a párakapukat a belváros több pontján, és 10 órakor már üzembe is helyezték azokat.

– Összesen hat darab párakaput helyeztünk ki Kaposváron, ebből kettő-kettő a Kossuth téren és a Városligetben található, egy-egy pedig az Ady Endre utcába került, illetve a Fő utcára a Zsolnay kút mellé – hangsúlyozta Horváth Attila.

Kiemelte továbbá, hogy Kaposváron tizennégy darab ivókút található, amelyek mind működőképesek, így a közterületeken akár egy kis friss vizet is ihatunk, ha megszomjazunk a nagy melegben.

Tombol a forróság, a következő napokban sem számíthatunk lehűlésre, marad a rendkívül meleg idő. A hétvégén talán a zivatarok hoznak némi felfrissülést a térségünkbe.

Ezeket olvasta már?