Zebra-terv

2021. 06. 14., hétfő, 17:53

A célja az volt, hogy csökkentsék a gyalogátkelőhelyeken bekövetkező balesetek számát. Az akcióban civil autókat és testkamerával felszerelt rendőröket egyaránt bevetettek, az intézkedések pedig hol figyelmeztetésbe, hol konkrét büntetésbe torkolltak. Sokan tették fel a kérdést: ez most tényleg kell?

Abban mindjárt az elején megegyezhetünk, hogy erre a kérdésre nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Senki sem szereti, amikor ő kerül a rendőri intézkedés célkeresztjébe. Azt kiváltképp nem, ha meg is büntetik. Arról is nagyon sok éve folyik vita, hogy a büntetéseknek hosszú távon mennyire van ténylegesen visszatartó hatása. Az pedig már sokszorosan bebizonyosodott, hogy a nevelés, az oktatás által sokkal hatásosabban lehet megváltoztatni a viselkedést. Bárkinek a viselkedését. Ez ugye határozottan a büntetés ellen szól.

Csakhogy. És itt jön a dilemma. Valamit nyilvánvalóan tenni kell, mert éves szinten bántóan magas azoknak a baleseteknek a száma, amelyek az úttesten való átkelés sajátos módjának választásához köthető. Magyarán: a nem szabályos közlekedéshez. Persze azon lehetne vitatkozni, hogy mi számít "túl sok" balesetnek. Csak nem érdemes. Az olyan balesetből, amit egyszerűen, picit több odafigyeléssel meg lehetett volna előzni, minden nullánál nagyobb szám túl sok.

Az élet értékes. Minden ember élete. Puszta figyelmetlenségből nem lenne szabad kockára tenni. Dacból pláne nem. "Nekem ne mondja meg senki, hol menjek át az úttesten! Tudok én magamra vigyázni!". Utóbbi mondat egyébként szerepel a híres utolsó mondatok gyűjteményében is, de ez most mellékes. Ami számít, az az önmagunkról való gondoskodás. Sajnos mi, magyarok, nem vagyunk ebben valami jók. Csak azért se tartjuk be a szabályokat, csak azért sem törődünk az egészségünkkel, csak azért se gondolunk a jövőre. És kimondottan személyes sértésnek tekintjük, amikor ezek bármelyike visszaüt. Ilyenkor "pontosan tudjuk", hogyan esküdtek össze ellenünk a körülmények. Azokra a pillanatokra pedig nagyon gondosan nem gondolunk, amikor megelőzhettük volna a bajt.

A biztonság nem gyengeség. A biztonság nem idő kérdése. A biztonságra való törekvés az arra való törekvés, hogy ne kockáztassunk értelmetlenül. Semmi baj nincs a kockázatvállalással. Ez annyira igaz, hogy az élet valójában fájdalmasan ellaposodik, ha nem marad benne semennyi kockázat. De két dolgot érdemes szem előtt tartani. Az egyik, hogy kockáztatni akkor érdemes, ha nyerni is lehet vele. Azt a kockázatvállalást, amivel kizárólag veszíthet az ember, korrektebb lenne akut elmebajnak nevezni, mint kockázatvállalásnak. A másik dolog, hogy a kockáztatással megszerezhető előnynek arányban kell állnia a kockázatvállalás mértékével. És itt jön a nagy kérdés: pár másodperc megtakarítása megéri azt a kockázatot, hogy akár bele is rokkanhatunk? Ezt mindenki válaszolja meg saját magának.

Szóval? Azért csak az lenne a legjobb, ha nem büntetnének a rendőrök. De ez nem a mi hatáskörünk. Illetve mégis. Mert ha szabályosan közlekedünk, akkor nem büntetnek. Ez ennyire egyszerű. Teljes mértékben a mi kezünkben van az irányítás. Ha betartjuk a szabályokat, az egy igazi nyer-nyer helyzet. A közlekedés minden résztvevője nyer vele. Elcsépelt, de attól még igaz: leggyakrabban akkor lépjük át a közlekedési szabályokat, amikor túl fontosnak érezzük magunkat ahhoz, hogy betartsuk őket. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy ha tényleg annyira fontosak vagyunk, akkor az is fontos, hogy odaérjünk, ahova indultunk. Egy igazán fontos ember pedig némi késést is megengedhet magának. Főként akkor, ha azért késett, mert betartotta a közlekedési szabályokat.

A közlekedésbiztonsági programok a „Helyi identitás és kohézió erősítése Kaposváron” című TOP-6.9.2-16-KA1-2017-00001 azonosítószámú projekt keretében, a Takáts Gyula Megyei Hatókörű Városi Könyvtár szervezésében valósulnak meg.

Közlekedésbiztonsági programjainkról információ: https://www.facebook.com/okosbringas/?view_public_for=658500311460508