2021. 05. 17., hétfő, 19:41
Pongráczné Győri Boglárka az elsők között kapott kötényt az RTL Klub Konyhafőnök című műsorában és rögtön három igen szavazatot sikerült begyűjtenie a szigorú zsűritől, akik a munkájára is rácsodálkoztak az első adás felvételén.
A kék csapat tagjával és a Kaposvári Evangélikus Egyházközség lelkészével a műsorról, az ott bemutatott első ételéről, az egyházról és a gasztronómia iránti szeretetéről beszélgettünk. Boglárka korábban is folyamatosan követte a Konyhafőnök műsorát, az egész családdal együtt figyelte az előző évadok történéseit.
– A férjem a Konyhafőnök adásai alatt többször is mondta, hogy jelentkezzek, de mindig elhessegettem a gondolatot, mivel jóval keményebb a műsorban zajló munka, mint amihez hozzá vagyok szokva, így egy ideig hanyagoltuk a témát és csak álom maradt a verseny. Aztán idén januárban ismét elém került a Konyhafőnök felhívása, hogy várják a következő évad jelentkezőit és akkor, két hittanóra között elküldtem a jelentkezésemet – kezdte történetét Pongráczné Győri Boglárka.
A kaposvári versenyző kiemelte, a családja mindenben támogatta, akárcsak az ismerősök, akiket gyakran látnak vendégségbe az otthonukba.
– Ha nem is ismerték Fördős Zé nevét, akkor nálunk megismerkedhettek vele, hiszen folyamatosan böngészem a weboldalát és az ott található recepteket, gyakran szemezgetek a kínálatból és teszek egy-egy ételt az asztalra – folytatta a lelkész. De, mint mondta, a férje inkább a gasztronómia fogyasztó oldalát képviseli, persze a kóstolás is fontos feladatnak számít.
Amikor még csak bontogattam a szárnyaimat a konyhában, akkor is mindent megevett a férjem.
Már az első adás alatt kiderült, hogy nemcsak a Pongrácz család és a barátok szeretik Boglárka főztjét, hanem a zsűri is, hiszen három igennel jutott tovább a következő fordulóba. A felkészülés alatt igyekezett olyan extrém alapanyagokkal dolgozni, amelyekkel korábban még nem találkozott, így próbálta elkerülni a meglepetéseket, de természetesen a verseny kihívásairól nem árulhatott el semmit.
– Mindenképpen olyan ételt szerettem volna elkészíteni és bemutatni a zsűri számára, ami valamilyen szinten kapcsolódik a munkámhoz. Így
olyan alapanyagokat választottam, amelyek mind megtalálhatók a Bibliában.
Eddig még nem néztünk úgy a kötetre, mint ami tele lenne ételekkel és receptekkel, bár nyilván nem szakácskönyv, de rengeteg alapanyagot megemlítettek benne – mesélte Boglárka. Egyébként a zsűri elé először egy sült báránygerincet vitt, amit zöldfűszerekbe forgatott, mellé pedig lencsét, zellerkrémet és alma-, valamint paradicsommártást tálalt, majd egy boros kereszttel koronázta meg, ami tökéletes befejezése volt az ételnek.
Az első forgatási napon nagyon izgultam, az egész teljesen új szituáció volt számomra. Ráadásul rövid idő alatt kellett finom és egyben látványos ételt készítenem.
Az első főzés jól sikerült, hiszen köténnyel lépett ki a stúdióból, ami kárpótolta Boglárkát, és a felvétel előtti izgulást is maga mögött hagyhatta.
Bár a Konyhafőnök műsorában már mindenféle embert láthattunk főzés közben, de egészen eddig lelkész még nem jelentkezett, így a zsűri is meglepődve fogadta Boglárkát, azonban abszolút pozitív volt a fogadtatása a stúdióban. – Nagyon kellemes volt a bemutatkozásom, illetve a zsűri előtt eltöltött idő.
Semmi olyan poén nem hangzott el a szakmámmal kapcsolatban, ami negatív színben tüntette volna fel a lelkészeket és a papokat.
Az első ételemhez felhasznált alapanyagokról nekik is eszükbe jutott egy-egy történet, így pozitív volt a fogadtatásuk a munkámmal kapcsolatban és tiszteletben tartották azt. Kölcsönös volt a szimpátia, jó hangulatban telt a forgatás – magyarázta a versenyző.
A Boglárka és a szintén lelkész férje, Máté nemrég saját vlogcsatornát indított.
A videókban az egyház és a Biblia mellett a gasztronómia is nagyon fontos szerepet kap. Azáltal egy kicsit jobban belekóstolhattak a gasztronómia világába. Júniustól új videósorozatot indít a páros, amiben különböző evangélikus gyülekezetekbe látogatnak el, hogy bemutathassák a hagyományos ételeiket.
A kaposvári közösségtől csak pozitív visszajelzéseket kaptam, közösen szurkolnak nekem. Ők is a tévéből tudták meg, hogy a versenyzők között vagyok, nagy volt a meglepetés.
A beszélgetés során azt is megtudtuk Boglárkától, hogy mindenevőnek számít, és szívesen készíti el más nemzetek fogásait is, legyen szó indiai, kínai vagy olasz ételekről.
A műsor még javában zajlik, a piros csapat megmérettetése a múlt héten lezárult, Boglárkát és a kék csapatot ezen a héten láthatjuk ismét a tévéképernyőn, akkor szurkolhatunk ismét. Mivel előre felvett adásról van szó, így a kaposvári versenyző már tudja a megmérettetés végkimenetelét, de természetesen nem árulhatta el számunkra sem, hogy bekerült-e a döntőbe vagy sem.
Ha megnyerném a fődíjat, akkor még több főzős-gasztronómiai tartalmat gyártanánk a férjemmel, de mindeközben Istenre mutató videókat is készítenénk. Jó lenne egy szakácskönyv is, amiben a nőegyletünk receptjeit gyűjthetnénk össze.
Hozzátette, ebben az évadban is bármi megtörténhet, de számára az a legfontosabb, hogy megállja a helyét a versenyben és közben önmaga maradhasson.
– Azért is fontos számomra, hogy szerepelhetek a Konyhafőnökben, mert így ledönthetem az emberek sztereotípiáit a papokkal és a lelkészekkel kapcsolatban, emellett pedig megmutathatom, hogy a komoly hivatásom ellenére a konyhában is otthonosan tudok mozogni – zárta történetét Boglárka. Ehhez kapcsolódóan még elmondta, hogy az első adás óta egyre nagyobb érdeklődés figyelhető meg az irányukba és az egyház iránt is.