Felfestették a falra, ahogy festik a falat - látványos képpel gazdagodott Kaposvár

2021. 05. 03., hétfő, 08:55

Még több ilyet!

Tavaly ősszel, nagyjából a közlekedési központ átadásával egyidőben nyílt meg a város első Burger King étterme a Budai Nagy Antal utcában. A megújult, modern környezethez nagyon nem passzolt a Dózsa György utca sarkán álló épület oldala.

Februárban aztán fellállványozták és nagyon úgy tűnt, hogy a téglafalat végre bevakolják és kap egy szép színt.

Arra viszont mi sem gondoltunk, hogy egy festmény kerül a falfelületre.

A munkálatoknak hétfőn álltak neki és a hét végére készült el. Az állványzat ugyan vasárnap még ott állt, de a kép már így is magával ragadó.

De nem ez az első falfestmény a városban. 2018-ban a Kaposvári Nagypiac egyik tűzfalára pingálták rá Rippl-Rónai József Szőlős csendélet című 1912-es alkotását.

Az üresen álló falfelületek kiszínezéséről pedig már 2017-ben is beszélgettünk egy tehetséges grafikussal.

 

Ezeket olvasta már?