A Csiky színészei újra páholyt csinálnak az erkélyeinkből

2021. 04. 13., kedd, 08:44

Nem kell nélkülöznünk az élő, szórakoztató színházi előadásokat a pandémia idején. A színészek a város több pontján felbukkanva csempésznek vidámságot az életünkbe, nekünk nincs más dolgunk, mint kitárni az ablakokat, kinézni az erkélyen, vagy lesétálni a ház elé, és már kezdődhet is a produkció.

A társulat színészei minden héten más helyszínen élő, zenés, rövid műsorral örvendeztetik meg a környéken élőket. Múlt pénteken kezdődött a sorozat a Búzavirág utcában és április 18-án zárul a Szent István utcában, közben pedig még 11 helyszínre látogatnak el.

Tavaly nagyon szerették a kaposváriak a programot és az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy most is így lesz. Az első hat előadás közül volt olyan helyszínünk, ahol több mint százan voltak ránk kíváncsiak. A produkciókat is a vidámság mentén választottuk ki, a kabaré felé terelve az irányt, mert a jókedvre és szórakozásra most mindenkinek nagy szüksége van

- mondta lapunknak Sarkadi Kiss János színművész hétfőn, a Honvéd utcai belső udvarban tartott előadás előtt.

A nézők a helyszínek és időpontok függvényében három produkciót láthatnak. Sarkadi Kiss János, Kalmár Tamás és Zsíros Linda a Fogat fogért című előadásban csal mosolyt az arcokra, míg Benedek Dániel és Fándly Csaba megmutatja, hogy milyen a Variációk egy tévedésre. És mi hiányozhatna még, mint az édes életet idéző Dolce Vita című produkció Nyári Szilvia és Nyári Oszkár előadásában.

A társulat arra kéri a lakosságot, hogy az előadások alatt is viseljenek maszkot és tartsák meg a 1,5 méteres távolságot a közönség soraiban. A részletes programról a kaposvarmost.hu oldalon olvashatnak bővebben.

Ezeket olvasta már?