2021. 03. 24., szerda, 11:23
E heti beszélgetőpartnerünk: Bali Roxana mű- és toronyugró, medikus.
Bali Roxana nevét lehet, hogy még nem sokan ismerik Kaposváron és a megyében, pedig érdemes megjegyezni. Ritkán találkozik ugyanis az ember olyan valakivel, akiről kiderül, hogy nem csupán hivatástudatból jeles, hanem szó szerint igazi túlélő és ráadásul világbajnoki bronzérmes mű- és toronyugró. Roxi mostanában mégsem a tankönyvek fölött, vagy az edzéseken tölti az idejét, hanem Kaposváron és a megyében, ahol medikusként a koronavírus teszteléseket végezte a mentőszolgálat munkatársaival karöltve.
Kezdjük azzal, hogy nem itt születtél, nem itt élsz, mégis hogyan kerültél Kaposvárra?
Valóban, a fővárosban élek, de Pécsen járok az orvosi egyetemre, ahol harmadéves medikus vagyok. Kaposváron már néhány évvel ezelőtt jártam, de most a Coviddal kapcsolatos önkénteskedés, majd a kirendelés adta az apropót. Olyan helyet kerestünk a barátnőmmel, amit szerettünk volna látni, amit még nem ismertünk. Végül Kaposvárra hívtak, ahol az Országos Mentőszolgálat munkatársaival először egy hetet önkéntesként, majd a közelmúltban, a kirendelés időszakában is egy hetet együtt dolgoztunk.
Mi volt medikusként a feladatotok?
Egyrészt a konténeres tesztállomásokon, úgynevezett statikus pontokon végeztünk tesztelést, csináltuk a gyorsteszteket és a PCR-teszteket is, másrészt pedig a megyében dolgozó mozgóegységekkel azokat kerestük fel az otthonaikban, akik valami miatt nem tudtak eljutni a tesztpontokra.
Hogyan fogadtak benneteket, hiszen már a talpig védőruha is ijesztő lehet…
Igen, de azt tapasztaltam, hogy nagyon kedvesek és együttműködőek az emberek. A gyerekek azok, akik inkább megijednek a védőruházat miatt, de egy kis beszélgetéssel, játékossággal ezt oldani lehet.
Orvostanhallgatóként benned is volt félsz?
Természetesen, de nem a feladat miatt, mert jó oktatást kaptunk, tudtuk mit és hogyan kell csinálni. Inkább attól tartottam, hogy a tesztelésre várók közül valaki rosszul lesz és azt a helyzetet ott gyorsan és megfelelően kell lereagálni.
Mit adott számodra ez a munka?
Azt a jó érzést, hogy valóban fontos a munkánk. Medikusként az ember azt gondolhatja, hogy mivel még nem végzett orvos, ezért nem fontos, amit csinál, de most bebizonyosodott, hogy dehogynem! A másik a csapatmunka volt, ami számomra pozitív élményt jelentett.
Visszatérsz még hozzánk?
Tervezem, de most egyelőre a kieső egyetemi tananyagot kell pótolnom. Mindenesetre nagyon megkedveltem a kaposvári kollégákat, szeretnék még velük dolgozni.
Szüleid is egészségügyben dolgoznak, mondhatjuk, hogy az orvoslás családilag eleve elrendelés az életedben, de hogy jött a mű- és toronyugrás?
A sport is a családomból fakad, mert anyukám és a nagybátyám is sportolt, kenuztak, kajakoztak, lehet, hogy innen a víz iránti szeretet. Az úszást nem találtam elég művészinek, így maradt a szinkronúszás és a műugrás, de arra már nem emlékszem, végül mi döntött az utóbbi mellett.
A sportot és a tanulást viszont nem könnyű összehangolni, ez hogy sikerült?
Először úgy, hogy két sérülés miatt úgy döntöttem, hogy szüneteltetem az edzéseket, elkezdtem az egyetemet, de rá kellett jönnöm, hogy a sport rendszerszinten ad egy olyan pluszt, amitől jobban teljesítek. Gondolok itt arra, hogy nem osztottam be jól az időmet, elúsztam a feladatokkal, romlottak az eredményeim, ezért visszatértem a medencéhez. Először csak hobbi szinten, aztán megcéloztam a 2019-es dél-koreai masters vizes világbajnokságot, ami megadta azt, amit előtte az elit élsport nem tudott: hatalmas élményt és sikerélményt…
…meg egy világbajnoki bronzérmet, és számos szép helyezést, úgyhogy nincs okod szerénykedni! Arról viszont beszéljünk, hogy hogyan jutottál ki, mert a masters versenyek máshogy működnek, mint a többi.
A Mályvavirág Alapítvány jóvoltából és támogatásával tudtam részt venni, hiszen szövetségi támogatás nélkül komoly anyagi vonzata van egy ilyen versenynek. Az alapítvány a méhnyakrákban érintett hölgyek és családjuk segítésével foglalkozik, és mivel én is érintett voltam a HPV okozta rosszindulatú elváltozások terén, ezért könnyen azonosulni tudtam a céljaikkal, a prevenció fontosságának hangsúlyozásával. Nekem – ahogy mondani szoktam – óriási mázlim volt, hogy időben felfedezték a betegséget, mert egy beavatkozással megelőzhető volt a továbbterjedés. Jó lenne, ha minél több nő venné komolyan a szűréseken való részvételt, mert szó szerint életmentő lehet a vizsgálat.
