2021. 02. 24., szerda, 13:31
Az elmúlt egy évben tovább javultak a rendőrségi mutatók Somogy megyében. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerda délelőtt a Városházán értékelte a 2020-as évet. Mint mondták: soha nem voltak ilyen sikeresek, és a munkájukat a kamerarendszer is nagyban megkönnyítette.
A Városházán tartott sajtótájékoztatón Molnár Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya elmondta, hogy a rendőrök életében is rendkívüli év volt a 2020, hiszen az ő munkájukat is meghatározta a koronavírus-járvány, ami olyan kihívások elé állította őket, amivel korábban még nem találkoztak.
Mint mondta, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon is voltak betegek, de akkor is helyt kellett állniuk, hogy az intézkedések betartatásával megakadályozzák a járvány további terjedését, és fenntartsák a közterületek rendjét és a város biztonságát.
Az első hullám után megerősödött a belföldi turizmus, ami a somogyi rendőröket is kihívások elé állította, mert a Balatonon is helyt kellett állniuk, ahol a 80-as évek óta nem látott tömeg volt augusztusban
– hangsúlyozta a megyei főkapitány. Hozzátette: a Balatonon is sikeresen elvégezték a munkájukat, közben pedig Kaposváron sem hanyagolták el a munkát.
Szeptembertől elindult Somogy megyében is az iskolaőri program, ami Kaposváron 6 intézményt érint. A városban szolgáló hat iskolaőrről eddig pozitív visszajelzéseket kaptak.
A hatósági házi karanténról is szó esett a tájékoztató során, Molnár Gábor kihangsúlyozta, több mint 157 ezer ellenőrzést hajtottak végre Somogy megyében, amiből 35 ezer a kaposvári rendőrkapitányság területén történt.
Büszke vagyok a kollégáimra, hogy a nehézségek ellenére is helyt tudtak állni. 2010 óta a harmadik legjobb nyomozás eredményességi mutatót érték el, stabil és kiegyensúlyozott közbiztonságot teremtettek
– hangsúlyozta a főkapitány. Továbbá kiemelte, a városban kihelyezett 333 kamera nagyban segíti a rendőrök munkáját, így sokkal könnyebb a bűnfelderítést, a bizonyítást és a bűnmegelőzést is.
Hegedűs János, a Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője a beszámolója során elmondta, hogy a koronavírus-járvány átstrukturálta a bűncselekményeket is, sokkal több volt 2020-ban az online térben elkövetett bűncselekmény, a somogyi rendőröknek 190 ilyen esetet sikerült felderíteniük.
A kamerák segítségével 468 alkalommal végeztek felderítést, és a közterület-felügyelet felé is kétszer annyi megkereséssel éltek, mint korábban. Sokkal komplexebb módon használják a közterületi kamerákat, hogy még nagyobb biztonság legyen a városban.
– Soha nem voltunk ilyen sikeresek, mint a tavalyi évben. Több mint 49 ezer órát töltöttünk közterületen. Továbbra is szeretnénk folytatni azt a gyakorlatot, hogy lebuktassuk a városban az illegális hulladéklerakókat, a kamerás lebuktatás idén is meghozhatja majd a kívánt eredményt – mondta Hegedűs János.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere az évértékelőt követően köszönetet mondott a somogyi rendőröknek, hiszen a városban mindenki számára fontos a biztonság. Kiemelte, a városban kihelyezett több mint 300 kamera az országban egyedülállónak számít.
– Bármilyen közlekedési beruházást hajtunk végre a városban, mindig számíthatunk a rendőrök segítségére és tanácsaira, hogy csökkenjen a közlekedési balesetek száma Kaposváron. Köszönöm a veszélyhelyzet ideje alatt végzett munkájukat is – hangsúlyozta a városvezető.