Gelencsér: március 15-ig minden kaposvári és zselici idős megkaphatja az első vakcinát

2021. 02. 06., szombat, 18:08

A szolgálatot teljesítők után megkezdődött az előre regisztráltak oltása. Kaposváron és a Zselicben több mint húszezren kérték eddig az oltást. Eddig a vírus támadott és mi védekeztünk, most mi támadunk és a vírus védekezik – mondta Gelencsér Attila a Facebook-oldalán közzétett videójában.

– Ahogy 2015-ben a migrációs válságban iránymutató volt Magyarország, most ugyanez a helyzet a vakcinabeszerzéssel is. Míg néhány hete az unión kívüli beszerzéseinket kritizálták, ma már Németország is vállalná az orosz vakcina gyártását – hangsúlyozta Gelencsér Attila.

A politikus a várható nyitásról elmondta, hogy Európában teljesen eltérő megoldásokat láthatunk. Vannak országok, melyek enyhítenek, mások szigorítanak. A portugálok karácsonykor 4 napra enyhíttetek, ma az összeomlás szélén áll az egészségügyi rendszerük, 5 ezer ember halt meg eddig a vírusban.

Március 15-ére Kaposváron és a Zselicben minden 60 év feletti megkaphatja az első oltást, április elejére pedig akár 15 ezer kaposvári és környéki lakos kaphatja meg a vakcina első adagját.

– Ha a kínai vakcinával is tudunk oltani, akkor áprilisra a beoltottak és a hat hónapnál nem régebben fertőzöttek – tehát a védett személyek – száma meg fogja haladni országosan a kétmilliót. Így márciustól több lépcsős enyhítés, húsvétra pedig jelentősebb lazítás várható. A maszkhasználat, a külföldi utazási korlátozás, a nagy rendezvények tilalma és a távolságtartás azonban megmarad az ünnep is után is – mondta az országgyűlési képviselő, aki arról is szólt, hogy két héten belül online kérdőívet kapnak a kaposvári és a zselici lakosok, hogy egyszerűsített formában, gyorsan és kényelmesen mondhassák el véleményüket a koronavírus-járvány miatti korlátozások utáni nyitás lehetséges menetrendjéről.

Ezeket olvasta már?