Idén a Kossuth térre került az óriás KAPOSVÁR felirat

2020. 11. 25., szerda, 13:02

Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, ismét előkerült a nagy Kaposvár felirat, amit idén a Kossuth téren helyeztek el, itt várják a szelfizőket.

A mobil installáció 2018-ban készült el, először a Miénk a Város Fesztiválon találkozhattunk vele, és ahogy azt már az évek során megszokhattuk, karácsonykor is előkerül.

Az idén a koronavírus-járvány teljesen átszervezte az ünnepi készülődést, és a korlátozások miatt Kaposváron is elmarad a karácsonyi vásár. Bár a pajtaszínház és a kézművesek faházikói most nem kerülnek ki, a város ismét ünnepi fényekbe borul advent első vasárnapján, vagyis november 29-én. A karácsonyfa már november 10-én megérkezett,14 méter magas lucfenyő díszíti a városunk főterét.

Az Együd Árpád Kulturális Központ munkatársai rendhagyó karácsonyi vásárra hívták fel az érdeklődők figyelmét, miszerint november 23. és december 6. között a közösségi oldalukon és a honlapjukon ismerkedhetünk meg a virtuális házak kézműves termékeivel.

Ezeket olvasta már?