2020. 11. 20., péntek, 11:14
Az egyik építőipari vállalkozás 40-40 millió forint támogatást adott a sportegyesületeknek.
– Egy felmérés szerint a 23 megyei jogú városok közül Kaposvár fordít a legtöbbet sportra – mondta Szita Károly köszöntőjében, pénteken, a városháza dísztermében tartott támogatói szerződés aláírásán.
A polgármester hozzátette: Kaposvár kortól függetlenül az egyik legfontosabb egészségmegőrző eszköznek tartja a sportot. Ezért épült fel az új sportcsarnok, a FINA-szabvány szerinti versenyuszoda, kosár- és focigrundok, szabadtéri kondiparkok.
Idén a Szabadics Zrt. a Kaposvári Rákóczi FC és a Kaposvári Kosárlabda Klub számára nyújtott egyenként 40 millió forintos támogatást.
– Kaposvár város támogatása igen nagy mértékű, most pedig a költségvetésünk egy másik jelentős részét kaptuk meg a Szabadics Zrt. jóvoltából. Azt gondolom, hogy a szereplésünk biztosítani fogja a szponzornak azt a fajta teljesítésigazolást, amelyet bizalmával elvár tőlünk – fogalmazott Puska Zoltán, a KKK ügyvezetője.
Baranyai Sándor, a Rákóczi vezetője elmondta: szeretnék, ha a felnőttcsapat és az akadémia szorosabban együtt tudna működni. Ezért egy szakmai stábot is létrehoznak, hogy a fiatal játékosok rendszeresen részt vehessenek a felnőttek edzésein, így lehetőségük lesz bekerülni a Rákóczi csapatába.
Az összesen 80 millió forintnyi támogatással mintegy 600 fiatal sportolását támogatta az építőipari vállalkozó.