Somogyi fotósok képei is ott vannak a legjobbak között

2020. 11. 18., szerda, 13:18

Gyönyörű képek versenyeznek a legjobb címért.

Három kaposvári fotós képei is bekerültek a Magyarország 365 fotópályázat legjobb 152 alkotása közé. Az ötfős szakmai zsűri 28 ezer beküldött pályaműből válogatta a legjobbak közé a somogyi fotókat. 

A pályázók Természet és táj, Épített és tárgyi örökség, valamint Életképek kategóriába küldhették be a legjobban sikerült fényképeiket. 

Gschwindt Márk Természet és táj kategóriában küldte el fotóit, amelyek közül kettőt be is válogatott a zsűri a legérdekesebbek közé. 

Az egymással küzdő szarvasokat este sikerült elkapnom, ami nehezített körülmény volt, hiszen nem voltak megfelelőek már a körülmények a fotózáshoz 

– árulta el Márk. 

Szeretek úgy fotózni, hogy az apró részletek is megjelenjenek a képeimen, mint például a szarvas lehelete, a szőrszálak és a szőrtónusok

– hangsúlyozta a természetfotós. Hozzátette: nagy örömmel fogadta, és büszke arra, hogy bekerültek a képei. 

Benkocs balázs életképek kategóriában a deseda arborétum hídjánál készült egy új, közös élet című drónfotóját küldte be a pályázatra. 

A kép nem pályázati anyagként készült, de amikor megláttam, hogy megfelel a feltételeknek, pályáztam. Megtisztelő számomra, hogy ennyi kép közül az én fotómat is beválasztotta a szakmai zsűri, nagyon örülök neki

– mondta Balázs. 

Kószó andrás természet és táj kategóriában készített fotója is ott VAN a legjobbak között. 

Épp Bőszénfára tartottam szarvasokat fotózni, amikor megpillantottam, ahogy a lovak körbeállják az etetőt és gyorsan elkaptam a pillanatot

– mesélte a képről András. Hozzátette: meglepődött és örült, hogy a legjobbak között lehet a fotója.

A somogyi fotósok képeire a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon lehet szavazni, illetve itt megtekinthetik a többi pályaművet is. 

Ezeket olvasta már?