2020. 11. 16., hétfő, 15:05
Kaposvár számos sportlétesítménye után hamarosan az atlétikapálya is megújul, jelentette be hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester, aki előzetesen a kaposvári atlétika jövőjéről tárgyalt a szövetség elnökével.
– A Magyar Atlétikai Szövetség támogatásával 355 millió forintból újul meg a 2002-ben épült, műanyag borítású kaposvári atlétikapálya – mondta Szita Károly. Kaposvár polgármestere hozzátette: a munkálatok jövő tavasszal kezdődhetnek meg.
Az atlétika három éve van jelen a kaposvári sportiskolában, ez idő alatt száz főre duzzadt az igazolt sportolói száma. – Ez megadja azt a lehetőséget számunkra, hogy az infrastruktúra fejlesztésével párhuzamosan egy újabb hároméves szakmai programot tudunk elindítani, hogy minél több fiatal atletizáljon, s hogy az atlétikai szakosztályon belül is kiemelkedő eredményeket érhessünk el – fogalmazott a városvezető.
– Bár felújításként említjük, gyakorlatilag egy új pályát építünk a kaposváriaknak a mai kornak megfelelően. Bízunk abban, hogy a fejlesztés megnöveli azon fiatalok számát, akik szeretnének megismerkedni a sportok királynőjével – mondta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. Az új pálya nemcsak a profiknak épül, hanem a szabadidősportot is kiszolgálja.
A szakember a téli edzés lehetőségéről is szólt, s a közeljövőben egy futófolyosó is épülhet.
– 2018 októberében jött a gondolat, hogy a kaposvári sportiskolába bevigyük az atlétikát, és olyan alapokat építettünk fel, amelyre méltán lehetünk büszkék. Ma már 100 gyerek sportol a szakosztályon belül, a cél pedig a további növekedés elérése, amelyhez jó alapot nyújt az új pálya megépítése – hangsúlyozta Lukács Máté, az atlétikai szakosztály ifjú vezetője.
Az elmúlt évek sportlétesítmény-fejlesztései |
Kaposváron az elmúlt években a Németh István Program keretében új multifunkcionális aréna, versenyuszoda, s számos egyén sportlétesítmény – köztük műfüves focipálya, kosárpálya, futópálya, kondipark – épült. A város több milliárd forintot költött arra, hogy korszerű körülményeket biztosítson a sportoláshoz és mozgáshoz. A város célkitűzése az, hogy 2030-ra az ország egyik legegészségesebb városává váljon, ehhez pedig szükség van a mozgást, a sportolást lehetővé tevő létesítményekre is. |