Beköltözött a Kaposvári Közlekedési Zrt. az irodaházba - új helyen lehet megváltani a jegyeket

2020. 11. 04., szerda, 06:35

November végén költözik a Volán is.

Birtokba vehették a helyi közösségi közlekedés dolgozói a Kaposvári Közlekedési Központ részeként megépült irodaházat, ami egyben azt is jelenti, hogy az utasok is már az új létesítményben vásárolhatják meg jegyeiket és bérleteiket, kérhetnek információt, vagy éppen várakozhatnak fedett és fűtött helyen.

A Kaposvári Közlekedési Zrt. október 30-án költözött át végleges helyére, a helyijáratú autóbusz-pályaudvar forgalmi épületébe. A társaság hetvenöt munkatársa került jóval korszerűbb körülmények közé. Nem csupán a közelmúltat, hanem az elmúlt három évtizedet tekintve is, hiszen a korábbi, ideiglenes állomás és az ahhoz emelt, alulméretezett irodaház mintegy harminc éven át működött.

Ezen a héten tehát már az új helyen üzemel mind az elővételi jegypénztár, mind pedig az információs szolgálat. A járatok indulási kocsiállásai egyelőre nem változtak, de várhatóan a jövő héten erre is sor kerül. A társaság elhagyta tehát az Áchim András utca északi oldalán elhelyezett ideiglenes konténereket, amelyeket hamarosan el is szállíttat a kivitelező.

Korábban már jeleztük, hogy a közlekedési központban a vasúti szerelvények, illetve a távolsági és helyi buszok közös állomásán integrált utastájékoztatási rendszert építettek ki, így a régi, papíralapú informálást felváltja az elektromos adatszolgáltatás.

A fedett peronokon sűrűn elhelyezett kijelzőkön keresztül lehet nyomon követni, hogy melyik járat hová érkezik, s honnan indul. Az utasforgalmi iroda felső szintjein, a külső falon szintén elhelyeztek paneleket, így az Esterházy hídról is láthatók a legfontosabb információk.

A helyi autóbusz-társaságot hamarosan a Volán is követi, várhatóan a november 21-22-i hétvégén költözik a vállalat.

Frissítés (2020. 11. 09.): A közlekedési központ november 10-ére tervezett ünnepélyes átadója elmarad.

A „Kaposvár Megyei Jogú Város Intermodális Pályaudvar és hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztése (IKOP-3.2.0-15-2016 00016)” elnevezésű projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Ezeket olvasta már?