2020. 10. 28., szerda, 10:30
Vasárnap mindenszentek ünnepe, hétfőn pedig halottak napja lesz, ami azt jelenti, hogy a sírkertek megtelnek az elhunytakra emlékező emberekkel. Kaposvár két legnagyobb sírkertjében, a Keleti és a Nyugati temetőben is megsokszorozódik ilyenkor a látogatók száma, és idén – a koronavírus-járvány miatt – különös figyelmet kell fordítanunk magunk és mások biztonságára is.
Már hétfő óta tapasztalható a temetőlátogatók számának emelkedése a somogyi megyeszékhelyen, sokan már most, az ünnep előtt kimennek rendbe tenni a sírokat, de olyanok is vannak, akik a hétvégén elutaznak, így hétköznap róják le kegyeletüket elhunyt családtagjaik, barátaik, ismerőseik sírhelyénél.
– Szeptember óta készülünk munkatársaimmal erre az időszakra, elvégeztünk minden olyan feladatot, mellyel méltó környezetben fogadhatjuk a temetőinkben a látogatókat. A felújítási és karbantartási munkákkal végeztünk, a kései ősz miatt pedig kevesebb a lehullott falevél, amit össze kell takarítanunk – mondta lapunknak Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója.
A sírkertek hosszított nyitva tartással várják a hozzátartozókat, 6 órától 20 óráig lehet látogatni azokat. A hétvégén csak 9.30-ig lehet autóval behajtani, utána el kell hagyni a gépjárművekkel a temetőket. A temetőgondnokság nyitva lesz a hétvégén, vagyis sírhelymegváltásra és egyéb ügyintézésre is lehetőségük lesz a látogatóknak. Az ünnep után, jövő keddtől már változik a temetők nyitva tartása, onnantól a téli rend értelmében 7-18 óra között lesznek nyitva a kapuk.
A Keleti és Nyugati temetők bejáratánál polgárőrök, rendőrök és a sírkertek munkatársai őrzik majd a rendet, és figyelmeztetik a látogatókat a szájmaszkok használatára. Belépés után, a temető területén már saját felelősségre levehető a maszk, de figyelni kell a távolságtartásra!
Az autóval érkezőknek érdemes kicsit távolabb parkolniuk a bejáratoktól, a Keleti temetőnél javasolt a Pécsi utca felől érkezni, míg a Nyugati temetőnél egy száz gépkocsi számára kialakított parkolóban lehet letenni kényelmesen az autókat a Hajnóczy és Jutai út kereszteződésénél.
– A hagyományokhoz híven november elsején, délután fél ötkor most is megtartjuk a Somogyi temetőink üzenete című fotópályázat díjátadóját és megnyitóját a Keleti temető ravatalozójában, ezt követően öt órakor pedig minden elhunyt kaposváriért gyújt gyertyát Szita Károly polgármester. Ugyancsak elsején este hatkor szentmise lesz a Hősök templomában az elhunytak lelkéért, utána a templom előtti emlékműnél tartunk mécsesgyújtást a hős katonák emlékére – mondta a programokról Puskás Béla.
A koronavírus a temetők fenntartóinak is átírta a terveit, az előre megtervezett fejlesztések közül sok elmaradt, de négymillió forintból a Hősök temetőjében meg tudták valósítani a II. világháborús katonasírok felújítását, sírkeretek és síremlékek cseréjét, vagyis a temető ezen része megújult, átadásra kész. Ugyanakkor az út- és járdafelújítások, sírhelylétesítések áttolódnak a jövő évre a temetőkben.