2020. 10. 19., hétfő, 14:35
Csak a külcsíny változott a KOMETA-nál, de a belbecs megmaradt, hiszen a kaposvári húsüzem ahogy eddig is, úgy most is fontosnak tartja a jótékonykodást. A vállalat már évek óta partnere a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, amely az október 16-i Élelmezési Világnaphoz kapcsolódva megszervezi azt az adománykonvojt, ami a rászorulókon hivatott segíteni.
Múlt pénteken több mint 20, élelmiszerrel megrakott kamion szelte át Budapest történelmi belvárosát. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett adománykonvoj – egy rövid megálló után a Hősök terén – 90 tonna terhével az Élelmiszerbank raktára felé vette az irányt.
A kamionok által szállított élelmiszert számos magyar és nemzetközi élelmiszeripari és kereskedelmi cég adományozta, melyek évek óta támogatják az Élelmiszerbank Egyesület munkáját élelmiszerfelesleg felajánlásaikkal. A tartós élelmiszerek (tészta, édesség, konzervek stb.) révén mintegy 36 000 rászorulón segítenek.
A KOMETA idén is részt vett az akcióban, ebben az évben eddig 13.168 kg termékadományt juttattak el az egyesületnek. Tavaly összesen 22 tonna késztermékkel járultak hozzá a programhoz, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozásra, melynek a fenntartható mezőgazdaságon és a természeti erőforrások védelmén kell alapulnia.
- Az Élelmiszerbank Egyesület idén ünnepli 15. születésnapját, csakúgy mint az Adománykonvoj, mely eddig összesen 674 tonna élelmiszerrel segítette a nélkülözőket. Az élelmezési világnap és a nemrég debütált élelmiszerpazarlás elleni világnap célja szorosan kötődik az Élelmiszerbank céljaihoz: felhívni a figyelmet a pazarlás és a nélkülözés problémájára. Most, hogy a COVID-19 elhúzódó hatása egyre több nélkülözést szül, még inkább fontos, hogy az élelmiszerfelesleg a megfelelő helyre kerülhessen, segítséget nyújtson és ne a környezetünket terhelje – mondta Cseh Balázs az Élelmiszerbank Egyesület elnöke.