2020. 10. 12., hétfő, 20:07
Rippl-Rónai csacsija után Rocinante is megnézte a sétálóutcát.
Banka Roland, A szamaras zarándok című útikönyv szerzője október 19-én a megyei könyvtár udvarán beszélget Jakusovszki Dorinával.
Dorináról néhány éve írtuk meg, hogy 3500 kilométert sétált az El Caminón. Azóta Vándorina néven Facebook-oldalt vezet és blogot is ír. Ezen az úton ismerkedett meg Rolanddal és szamarával.
Közösségi oldalán számolt be róla, hogy Roli (a zarándok) és Rocinante (a csacsi) országjáró túrájának soron következő állomásaként megérkezett a megyeszékhelyre. Dorina saját otthonában szállásolta el őket – igen, a szamarat is. Ahogy bejegyzésében írja: Roci ügyesen besétált a kis páratlan ujjú patáin, majd az udvarunkba érve szép csendben nekiállt legelni a „majd úgyis jön a csacsi” alibivel le nem nyírt füvet.
Aztán korzóztak egyet a sétálóutcán, ahol nemcsak vidám gyerekekkel találkozott Rocinante, hanem a 2009 óta a fogatban rostokoló kollégával, Rippl-Rónai József festő szamarával is.
Dorinának mindenesetre a csacsival együtt töltött órák voltak a legszebbek.
– Totál szívet melengető élmény volt nekem ez a csacsizgatás itt a városon belül, otthon és a várostól távolodva is. Az egész nem volt több pár óránál, de jó volt megint zarándoknak lenni, hát még szamaras zarándoknak. Részese lehettem az ő élményeiknek, vezethettem a csacsit Kaposvár utcáin, majd át a síneken. Számomra is jutott hely a szamaras szeretetburokban, amit kettejük idilli szamaras időket idéző nyugalma és a környezet derűs, csacsit igenlő visszatükröződése építgetett ki együttesen – írta Facebook-oldalán.
A nap csúcspontja volt, amikor csacsigolás közben egy fekete BMW-s fickó, aki a cseri városrészben kerülgette őket, kiszállt a kocsiból és odament hozzájuk.
– Majdnem elsírta magát, hogy mennyire jó már, hogy szamárral sétálgatunk – írta Dorina.