2020. 10. 11., vasárnap, 12:05
Nézők nélkül persze, de folytatódik 13. Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén, a Millenniumi emlékmű körül felépített speciális versenypályán.
Vasárnap megrendezik a középfutamokat, majd a nemzetközi futam elődöntőit, továbbá a kocsitoló verseny, a fogatvágta, a magasugró verseny és a nemzetközi futam döntőjét.
A kishuszár vágta és a fogatvágta döntője után történelmi lovasfelvonulás, majd a nemzetközi futam és a 2020-as Nemzeti Vágta döntője zárja a versenysorozatot.
A nemzetközi futamon idén Magyarországon élő külföldiek versengenek a koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozások miatt. Tíz ország száll versenybe a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovain: Magyarország mellett Horvátország, Szlovákia, Románia, Mexikó, India, Mongólia, Szlovénia, Csehország és Szerbia.
Idén a versenyt a járványhelyzet miatt lelátók és közönség nélkül rendezik meg. Az eseményről ugyanakkor nem maradnak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió közvetítésekben számol be a futamokról.
A versennyel kapcsolatos bővebb infókért KATT ide.