2020. 10. 02., péntek, 09:13
Nemcsak a híd, de az 50 méteres pilon és a hidat tartó kábelek is meg lesznek világítva.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Esterházy híd megépítésével új szimbólumot kapott Kaposvár, amely a későbbiekben alkalmassá válhat arra is, hogy városunkat egy pillanat alatt azonosítani tudják a turisták, éljenek az ország bármely pontján.
A belvárost és a Donnert összekötő acélszerkezetű hídon a sikeres próbaterhelést követően már az utolsó munkafázisok zajlanak, ezek egyike a világítási rendszer telepítése, amely egyrészt a közlekedést segíti, másrészt díszfénybe öltözteti a különleges létesítményt.
Az Esterházy hídon már elhelyezték és részben be is ültették a növénykazettákat, vagyis mindenki számára érzékelhető, hamarosan teljes hosszában birtokba vehetjük a négy lifttel, rámpán és lépcsőn is megközelíthető átkelőt.
A több mint kétszáz méter hosszú hídon az utolsó munkálatok egyikeként a díszkivilágítást szerelik a szakemberek. A közvilágítási rendszer már hónapokkal ezelőtt elkészült, a korlátokba épített ledes fényforrások szinte nappali fényt varázsolnak a pályatest mindkét oldalán, így éjjel is tökéletesen lehet látni, hová lépünk, vagy éppen hol tekerünk a kerékpárunkkal. A kivitelező mintegy másfél kilométernyi vezetéket fűzött végig a hídtest belsejében.
Korábban többen szóvá tették, hogy nagyon erős a világítás, ez azonban a biztonságot szolgálja. Nem csupán a közlekedőkét, hanem a hídét is, hiszen a közlekedési központ teljes területét meg kell óvni a rongálóktól. Ennek egyik eszköze lesz a kiterjedt kamerarendszer, amelynek köszönhetően az új létesítmény minden egyes pontja folyamatos felügyelet alatt van. A híd közvilágításához összesen 400 méternyi ledszalagot telepítettek.
A most készülő díszkivilágításnak már más a funkciója. Kaposvár új szimbólumát teszi láthatóvá és látványossá a sötét napszakokban is. A hídtestet tartó pászmákat és az ötven méteres magasságba nyúló hídpilont egyaránt megvilágítják a szakemberek.
Mégpedig keskeny sávban, olyan lámpatestekkel, amelyek indokolatlanul nem szórják a fényt az ég felé, tehát nem okoznak bántó fényszennyezést. A vandálbiztos lámpákat a növénykazettákra szerelték a szakemberek. Bár manapság nagy divatja van annak, hogy különböző színű fényekkel világítanak meg létesítményeket, az Esterházy híd meleg fehér fénnyel nyeri el az exkluzív éjjeli megjelenését.
A „Kaposvár Megyei Jogú Város Intermodális Pályaudvar és hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztése (IKOP-3.2.0-15-2016 00016)” elnevezésű projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.