Kétszáz növény és egy szökőkút lesz az új belvárosi körforgalom közepén

2020. 09. 23., szerda, 09:10

A szökőkút a Noszlopy utcai körforgalom közepén lévő csobogó „kistestvéreként” kinézetre nagyon hasonló, ám egy kicsit kisebb lesz.

Nemcsak új szökőkúttal, hanem körülötte egy szép növényszigettel is gazdagodik Kaposvár, hiszen a közlekedési központ részeként megépült új belvárosi körforgalom sávjai között lévő mintegy háromszáz négyzetméteres területen igényes tájépítészeti munka készül. A gyepesítés mellett négy növényfajta uralkodik majd, így a japán gyöngyvessző, a levendula, az örökzöld lonc és a kakukkfű.

A szökőkút építéséhez kapcsolódóan négy darab patkó alakú vasbetonfalat alakítanak ki, s ezeken belül alakítják ki az új növényfelületeket. A tervek szerint a köztes területen füvet telepítenek, körben pedig – mintegy lezárásként – egy kavicssáv fut majd körbe.

A telepítendő növényzet ökológiai, funkcionális, településszerkezeti és esztétikai szerepet egyaránt betölt majd. A zöldfelületen a növényegyüttesek tervezése, térbeli elrendezése e funkciók figyelembevételével történt. Ez azt is jelenti, hogy a telepítendő növényzet kiválasztásánál a helyi klimatikus viszonyokat is szem előtt tartották.

A középszigetbe egyaránt ültetnek lombos és örökzöld fajokat virággal, levéllel díszítő fajtákat, így az év minden szakában magas esztétikai látványt nyújt majd a terület. Az épített elemek megjelenéséhez hasonlóan a zöldfelületek tervezése során is meghatározó volt a modern minimalista vonalvezetés. A növények kevés gondozást igényelnek, nem szemetelnek, nem fogékonyak a kórokozókra és kártevőkre. De arra is figyelt a tervező, hogy szúrósak és mérgezőek se legyenek.

A gyepfelület mérete 131, a kavicsfelületé 66, a növényfelületé pedig 80 négyzetméternyi lesz. Japán gyöngyvesszőből 28, levendulából 76, örökzöld loncból 36, kakukkfűből pedig 63 darabot ültetnek el.

Maga a szökőkút a Noszlopy utcai körforgalom közepén lévő csobogó „kistestvéreként” kinézetre nagyon hasonló, ám egy kicsit kisebb lesz. Hamarosan elkészül.

A „Kaposvár Megyei Jogú Város Intermodális Pályaudvar és hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztése (IKOP-3.2.0-15-2016 00016)” elnevezésű projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Ezeket olvasta már?