Új, modern intézményben tanulhatnak a balatonboglári diákok

2020. 09. 17., csütörtök, 15:08

Átadták a balatonboglári Mathiász János Technikum és Gimnázium felújított „A” épületét, amelynek rekonstrukciója során kicserélték az ablakokat, a külső homlokzat szigetelését és elvégezték a részleges belső felújítást.

A balatonboglári önkormányzat támogatásával megvalósult beruházás összértéke a javítási és egyéb munkálatokkal együtt közel 70 millió forint volt – tájékoztatott Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja.

Az iskola meghatározó intézménye nemcsak Somogynak, hanem a környező megyéknek is. Kezdetben gyümölcstermesztő és faiskola-kezelő szakközépiskolaként a helyi általános iskolával közös igazgatásban, annak épületében működött. 1968-tól a helyi szakmunkásképzőt is magába olvasztva önálló intézmény lett, szőlő- és gyümölcstermesztő szakképzéssel kiegészülve.

A döntés, hogy technikumot, szakképző iskolát válasszon-e valaki, egyáltalán a szakmatanulás irányába induljon-e el, nem könnyű, ebben a szülőknek is nagy a felelőssége – fejtette ki köszöntőjében Dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke.

Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott kiemelte: egy érettségi önmagában ma már nem biztosít sok lehetőséget a fiatalok számára, egy vagy akár két szakmával párosítva viszont már kiváló ajánlólevél a sikerhez.

Az átadáson beszédet mondott Móring József Attila országgyűlési képviselő és Mészáros Miklós Balatonboglár polgármestere is.

Ezeket olvasta már?