Szalonnasütéssel búcsúztatták a nyarat a tüskevári szépkorúak

2020. 08. 29., szombat, 14:14

Szalonnasütés, aranybarna fánk, árnyék és jó hangulat. Így telt a szombat délután a Tüskevári Nyugdíjas Egyesület nyárbúcsúztató eseményén a közösségi ház udvarán.

Tüskevári Nyugdíjas Klub tagjai egy kis beszélgetésre gyűltek össze, hiszen már régen látták egymást. - A koronavírus-járvány miatt mi is féltünk közösségbe menni, és sok tagunk az unokákkal volt otthon, amíg a szülők dolgoztak. Most, hogy egy kicsit biztonságosabb a helyzet, a szabályokat betartva újból találkozhatunk - tudtuk meg az egyesület vezetőjétől, Szabó Ferenctől. Hozzátette, hogy a klubot 11 éve alapították, jelenleg 30 tagot számlál. 

Mindig jó, ha összegyűlhetünk, jókat beszélgethetünk és nevethetünk

- mondta Szabó Ferenc. A szombati nap szalonna- és fánksütéssel telt az árnyékos fák alatt, majd pedig dr. Kerekesné Pytel Anna, vagyis Ani néni vezénylésével dalra fakadtak, hiszen az egyesületnek kórusa is van, és a városi rendezvényeken is gyakran hallhatjuk őket. 

Ezeket olvasta már?