2020. 08. 01., szombat, 08:05
Jöjj el napfény!
Korábbi cikkeink kapcsán több olvasónk is felvetette, hogy miért nem rakják tele napelemekkel az új perontetőket.
Jó hírünk van: a napokban észrevettük, hogy szolárpaneleket szerelnek a készülő pályaudvaron.
Mint megtudtuk, úgynevezett ragasztható napelemlapokat helyeztek fel a szakemberek az egyik perontetőre. Azt is megtudtuk, hogy a vasút mellettiekre azért nem raknak, mert a vonatközlekedésből keletkező fékpor hamar beszennyezné a paneleket, s emiatt romlana a hatásfokuk. Egy másik helyszínen, a Hársfa utcánál épült sofőrpihenő tetején is ott vannak már a napelemek. Érdekesség, hogy az épület déli irányba néző oldalfalára is szereltek paneleket.
Egy másik olvasónk az új közlekedési központ épségéért aggódik.
Ezt is megkérdeztük: nagyjából 80 térfigyelő kamera szerepel a tervekben, ebből mintegy 55-60 darab van, ami a Petőfi teret, a peronokat, a gyalogoshidat és azok környezetét figyeli, a többi az irodaházon belül, illetve a Hársfa utcai közúti felüljáró környékén lett elhelyezve.
A Kaposvári Közlekedési Központ műszaki átadására 2020. augusztus 31-e van kitűzve, ezt követően nagyjából szeptember végén, október elején várható az ünnepélyes átadás.
A Németh István Program Facebook oldalán az egyik bejegyzés alatt olvasói kommentre válaszolva azt írták, egyelőre nincs akadálya, hogy a hónap végén megtörténjen a műszaki átadás.
A „Kaposvár Megyei Jogú Város Intermodális Pályaudvar és hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztése (IKOP-3.2.0-15-2016-00016) elnevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.