2020. 06. 30., kedd, 13:36
Rendhagyó diplomaosztó ünnepséget tartanak a Kaposvári Egyetem idei végzős hallgatói számára.
A Kaposvári Egyetem a hallgatók és családtagjaik kérését figyelembe véve úgy döntött, hogy mégis megtartja az idei diplomaosztó ünnepséget, viszont a megszokottól eltérően, egy kicsit más módon. Az ünnepségek biztonsága, valamint az egészségügyi szabályok betartása érdekében a diplomaosztókat karonként, különböző napokon rendezik meg, hozzátartozók nélkül, kizárólag a diplomát szerzett diákok jelenlétével.
A felsőoktatási intézmény hétfőn a Pedagógiai Kar levelezős hallgatói számára biztosított lehetőséget arra, hogy átvegyék az oklevelüket a csoporttársaik körében a Németh Antal Kulturális Központban. A diákok egy kormányzati döntésnek köszönhetően idén nyelvvizsga hiányában is megkapják a diplomájukat, ami a korábban végzett hallgatókra is igaz.
Ebben a félévben összesen 469 diák veheti át a friss diplomáját a Kaposvári Egyetemen az egyetem közleménye szerint, továbbá kiemelték, hogy a hallgatók jelentős része postai úton veheti majd át az oklevelét.
A Pedagógiai Kar nappali munkarendű hallgatói szerda délelőtt vehetik át a diplomájukat, míg pénteken az Agrár- és Környezettudományi-, Gazdaságtudományi-, és Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatói kapják kézbe az oklevelüket.
(A kezdőkép korábbi felvétel!)