2020. 06. 28., vasárnap, 12:18
A zsidó holokauszt, azaz a Shoá 76. évfordulójára emlékezünk vasárnap. A kaposvári zsidó közösség tagjai rendhagyó módon nem a zsidó temetőben gyűltek össze, hanem az interneten követhették a zárt körű megemlékezést.
– Meggyilkolt elődeinkre emlékezünk és emlékeztetünk ma. Arra a világszerte 6 millió, köztük 600 ezer magyar és 6 ezer somogyi zsidóra, akik áldozatául estek a holokausztnak a II. világháború idején – mondta beszédében Róna László, a MAZSIHISZ Dél-dunántúli Területi Csoportja, valamint a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke. Kiemelte, hogy sajnos egyre kevesebben élnek azok közül, akik emlékeztetni tudnak az átélt borzalmakra, ezért a túlélők gyermekeinek a feladata emlékeztetni mindenkit a meggyilkolt milliókra, hogy ez még egyszer ne történhessen meg.
Róna László emlékezett arra az alig két hónapnyi időszakra, mely alatt a több mint félmillió magyar zsidót előbb a sárga csillag viselésére köteleztek, majd gyűjtőtáborba vittek, vagyonukat összeírták, és végül a családokat, nőket, férfiakat, időseket és fiatalokat egyaránt vagonokba szorítva a haláltáborokba hurcolták. És emlékeztetett azokra a meg nem születettekre, akik esélyt sem kaptak az életre.
– Shoá nem egyes emberek, hanem egy egész nép kiirtására irányult, melynek mártírjai nemcsak a haláltáborokban meghalt zsidók voltak, hanem az aknamezőkön, a munkatáborokban és a menetoszlopokban elhunytak, és azok is, akik önként menekültek a halálba a várható megpróbáltatások elől – hangsúlyozta a hitközség elnöke.
– Amerre csak nézünk a világban azt látjuk, hogy polgárháborúkban, etnikai harcokban, békétlen mindennapokban feszülnek egymásnak az emberek és népek. Mindeközben hazánkban sohasem tapasztalt egység született meg az elmúlt hónapokban politikai, vallási, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Egy volt a cél, hogy erőben, egészségben legyünk túl a járvány okozta nehézségeken, hogy megmaradjanak közösségeink, ne veszítsük el szeretteinket – mondta Szita Károly a megemlékezésen.
Kaposvár polgármestere kiemelte, hogy ennek az összetartozásnak a képessége a múltunkban gyökerezik, azokban a vérzivataros időszakokban, melyek próbára tették hazánkat.
– Közösségünket csak akkor tudjuk megvédeni, ha odafigyelünk egymásra, ha készek vagyunk egymásért kiállni a bajban. Történelmünkben voltak olyan időszakok, amikor nem tudtuk megvédeni egymást, de hiszem, hogy mára felismertük: együtt vagyunk a legerősebbek – hangsúlyozta Szita Károly.
A megemlékezésen dr. Verő Tamás főrabbi arról beszélt, hogy mintegy 300 évvel ezelőtt költözött a környékre az első zsidó származású magyar, és csaknem 240 éve, hogy már 1-2 zsidó család otthona volt Kaposvár. 200 éve kezdte meg működését Kaposvár első rabbija, Ehrenteil Adolf, 1880-ban a város 9571 lakójából 1792 volt zsidó (18,72%), 1930-ban már csak 9,25 százaléka volt izraelita vallású. A főrabbi felidézte a kaposvári zsidóság munkásságát, majd elszenvedett megaláztatásait és végül visszaemlékezéseiket.
A rendhagyó megemlékezés után Róna László, Szita Károly és dr. Verő Tamás fejet hajtott a zsidó holokauszt áldozatainak emlékművénél, és elhelyezték rajta az emlékezés köveit is.