Nem maradunk koncertek nélkül: Kaposvárra látogat a Csík zenekar és a Bagossy Brothers Company is

2020. 06. 19., péntek, 20:28

Bár az elmúlt hónapokban a kialakult járványhelyzet miatt több program is elmaradt Kaposváron, de már kezd minden visszaállni a régi helyére. Szerencsére idén nyáron sem maradunk kulturális események és koncertek nélkül.

A veszélyhelyzet megszüntetését követően a zenés rendezvényekre vonatkozó szabályok is enyhültek, ennek értelmében 500 fő alatt már országszerte tartható koncert, illetve egyéb zenés rendezvény. Korábban a kormány az 500 fő feletti rendezvényekről is rendelkezett, amelyek egyébként augusztus 15-ig tiltva vannak, ezért idén több nagy zenei fesztivál is el fog maradni, illetve átidőzítették őket augusztus második felére.

Az új döntés Kaposvár számára is kedvező, hiszen így már városunkban is lehet tartani nagyobb eseményeket. Júliustól, minden hétvégén (pénteken és szombaton) különböző programokkal várják az érdeklődőket a Vigasságok terén. A szervezők igazán szórakoztató koncertekkel és előadásokkal készültek. Kaposvárra látogat többek között a Bagossy Brothers Company, a Csík zenekar, a P.Mobile és Péter Szabó Szilvia, de a Roxszínház társulata is a színpadra áll majd két közönségkedvenc előadással. A Bagossy Brothers Company és Péter Szabó Szilvia tavaly is fergeteges hangulatot varázsoltak a Vigasságok terére a III. Somogyi Borfesztivál első napján.

A szervezők az elmúlt hetekben azon dolgoztak, hogy a megengedett keretek között felejthetetlen rendezvénysorozattal kedveskedjenek a kaposvári lakosok, valamint a zenekedvelők számára. Az előírt biztonsági szabályok betartása miatt a jegyeket korlátozott számban (450 főig) tudják értékesíteni.

Ezeket olvasta már?