2020. 06. 18., csütörtök, 15:29
A Kaposvári Egyetem vezetése figyelembe véve a hallgatók és a szülők kérését úgy döntött, hogy mégis megtartja idén a diplomaosztókat, igazodva az aktuális járványügyi helyzethez. Az ünnepségeket a biztonság érdekében karonként, hozzátartozók nélkül, kizárólag a végzettek jelenlétével szervezi meg az intézmény a Németh Antal Kulturális Központban.
– Az utóbbi, mindenki számára nehéz időszak azt jelezte előre, hogy idén nem lehet hagyományos diplomaosztót szervezni. Ezért egy rendhagyó megemlékezés, a virtuális ünnepély előkészületeit kezdtük meg. Az elmúlt hetekben több olyan megkeresés érkezett, amelyben végzett hallgatók, esetenként szülők azt kérték az egyetem vezetésétől, hogy a korlátozások részbeni feloldása, illetve most már a veszélyhelyzet megszüntetése okán adjon lehetőséget a személyes jelenléttel szervezett diplomaosztóra – mondta dr. Podráczky Judit oktatási rektorhelyettes.
Ugyanakkor hagyományos, a hozzátartozók részvételével zajló diplomaosztóra az érvényben lévő szabályok miatt nincsen lehetőség. A Kaposvári Egyetem vezetése ezért a hallgatók megértését kéri.
A kari ünnepségek időpontja:
- Pedagógiai Kar levelező munkarendű hallgatók számára 2020. június 29. 14 óra,
- Pedagógiai Kar nappali munkarendű hallgatók számára 2020. július 1. 10 óra,
- Agrár- és Környezettudományi Kar, Gazdaságtudományi Kar, Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatói számára 2020. július 3. 10 óra.