2020. 06. 07., vasárnap, 12:05
2020 márciusában Andocson B. István egy közlekedési konfliktus során lefejelt egy férfit.
A sértett a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök az agresszort elfogták, majd előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozó hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.