Trianon 100 - Videón a nemzeti összetartás napja alkalmából tartott kaposvári megemlékezés

Elődeink - Isten segedelmével - csodát tettek, amikor a trianoni békediktátum után összekapaszkodtak, megerősítették hitüket és a magyarságukat. Megmutatták: a magyart nem lehet megroppantani, és nem lehet kiűzni a Kárpátok bércei közül. Nem lehet, mert ez a mi otthonunk. Mi kaptuk meg földjét és vizeit, minden felelősséggel együtt ránk bízatott e hazának értő művelése és megőrzése.

Amikor 1920. június 4-én, 16:32 perckor megkondultak a harangok, a szövetségesek azt gondolhatták, temetjük önmagunkat. Talán mi is úgy éreztük akkor. De abban a pillanatban valójában valami egész más történt. Hallható jelét adtuk annak, hogy a köztünk lévő kötelék nem anyagi természetű. Miután mindent elraboltak tőlünk, azóta tudjuk csak igazán, mi a legfontosabb. Azóta tudjuk, hogy a valódi erőnk nem a négyzetkilométerekben és a hektárokban van, nem is az elrabolt ásványainkban és erdeinkben, hanem a szívünkben és a lelkünkben, a szabadság, az összetartozás határokon felüli magasztos érzetében. És persze a különleges nyelvünkből és a kultúránkból táplálkozó önazonosságunkban.
 
Ezért nem engedtünk a fasisztáknak és a kommunistáknak sem, ezért éltük túl a német és a szovjet megszállást is. És ezért nem engedjük ma sem, hogy politikai kalandorok, önjelölt megmondóemberek, pénzéhes bankárok és szélhámosok diktáljanak új trendeket nekünk. Hogy mások mondják meg nekünk, hogyan, s kivel éljünk együtt, mit tartsunk követendőnek, s miért lelkesedjünk.

Nekünk, magyaroknak megvan a magunk mércéje. E mérce a méltányosság, az igazságosság és a szabadság mércéje. Magyarként ezeken keresztül vizsgálunk meg mindent.

Így vizsgáljuk Trianont, a ránk erőszakolt békediktátumot, a bennünket ért igazságtalanságot, így vizsgálunk múltat, jelent, s kutatunk jövendőt.

A múltat megváltoztatni nem tudjuk. De sokat tehetünk azért, hogy a súlyos következmények ellenére emelt fővel, büszkén, önbecsüléssel legyünk jelen a világban. Nem bűntudattal, nem megszégyenítve, hanem azzal a méltósággal, amellyel csak az igaztalanul meghurcoltak gyakorolhatnak kegyet a velük szemben adósaknak.