2020. 05. 19., kedd, 09:16
Szita Károly Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökeként nyilatkozott a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A városvezető köszönetet mondott az operatív törzsnek, a kormánynak és az állampolgároknak.
A védekezés első felén sikeresen túl vagyunk, ezért köszönet jár az operatív törzsnek és a kormánynak az iránymutatásért, valamint az állampolgároknak is, hiszen fegyelmezetten betartották a kéréseinket, így ennek köszönhetően most enyhítésekről beszélhetünk
– nyilatkozta Szita Károly a hétfő reggeli műsorban.
Kaposvár polgármestere és az MJVSZ elnöke szerint az élet hamarosan visszatérhet a régi kerékvágásba bizonyos biztonsági szabályok betartása mellett. Hozzátette: a gazdaság kezd újraindulni, valamint az ügyeletes óvodákban és bölcsődékben is egyre több a gyerek.
Az óvodák és bölcsődék kapacitása az ügyeleti rendszerben egy héten belül szűkössé válik, ezért kezdeményezni fogom a kormánynál az 5 gyermekes maximális csoportlétszám bővítését
– mondta el a városvezető.
A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke hozzátette: a városok polgármesterei megszerezhettek minden olyan információt, amely a védekezéshez szükséges volt.