Textilmaszkot kapnak a KSZC érettségizői

2020. 04. 29., szerda, 17:20

Felkészülten és minden előírást betartva várja a május 4-én kezdődő érettségit a Kaposvári Szakképzési Centrum.

Folyamatosan végzik a koronavírus-járványhelyzet miatt az iskolák tantermeiben a szükséges fertőtlenítést, ebben a munkában a Somogy Megyei Védelmi Bizottság munkatársai is részt vesznek - írja közleményében a Kaposvári Szakképzési Centrum.

A vizsgák napján minden diák és felügyelő tanár mosott, fertőtlenített textilmaszkot kap, és a kézfertőtlenítés lehetősége is mindenhol adott lesz. Úgy készülnek, hogy egy tanteremben maximum tíz fő tartózkodik majd, betartva a megfelelő, legalább másfél méteres távolságot. Ahol pedig igény van rá, s valamelyik diák nem tudja megoldani a beutazást, tanulónként külön kollégiumi szobában is el tudják őket helyezni.

A centrum tíz intézményében saját tanulói és más intézménynél jelentkezett, emelt szinten érettségizők tesznek majd vizsgát, összesen mintegy 1400-an. Az érettségik napján a diákok több bejáraton, fokozatosan érkeznek majd az iskolákba, azt pedig, hogy sehol se alakuljon ki csoportosulás a rendőrök is kiemelten felügyelik.

A vizsgákra való felkészülés után rendhagyó módon, online zajlanak a napokban a ballagások is. A Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláinak igazgatói, osztályfőnökök, tanárok és a végzős diákok videókban vesznek búcsút egymástól. A vonatkozó kormányrendelet értelmében egyébként teljes érettségi vizsgának számít a csak írásban letett vizsga, így a felvételi pontszámítást nem befolyásolja a szóbelik hiánya. Halasztás mellett az érettségizők közül 14 diák döntött, ők legközelebb ősszel tehetik le vizsgáikat.

Ezeket olvasta már?